Magyar Péter, az újságírók, meg a kínos emlékű Erzsi néni
Mit tenne kiélezett történelmi helyzetben? Jó lenne tudni. De még jobb lenne őt már elfelejteni.
A múlttal való tudatos szakítás civilizációs veszteség, egyben a barbarizmus valamilyen formájának előjele.
„A kommunikáció elutasítása – azaz a barbarizmus – a részét alkotja a Léthez való egyfajta hozzáállásnak, ami lényegében a folyamatosság elutasítása. Ez főleg a múlthoz való hozzáállásunkban mutatkozik meg. A múlttal való tudatos szakítás civilizációs veszteség, egyben a barbarizmus valamilyen formájának előjele, a fogalom alatt a bevett jelentését is értve, azaz mint ostobaság és kegyetlenség. Erre a tényre számos történelmi példa van. Köztük a francia forradalom kiemelkedően büszke lehet magára (vagy épp kiemelkedően szégyelhetné magát). (…)
Az emberiség legalapvetőbb jogai között van egy, ami lehetne a legelső, habár viszonylag később fedezték fel és fogalmazták meg, és azóta is marginális. Ez a folyamatossághoz való jog. Nagyszerűen fejtette ki ezt a spanyol filozófus, José Ortega y Gasset A tömegek lázadásában, amely nemzetközi hírnevet hozott neki. Központi fogalmát azonban – s ezt teljes őszinteséggel fel is vállalta – egy mára elfeledett franciától kölcsönözte, kinek neve Charles Dupont-White (1807–1878) volt. Dupont-White a John Stuart Mill A szabadságról című műve fordításához írt előszavában úgy fogalmaz: »La continuité est due à l’homme.« A második kiadásban merészebben, s szerintem sokkal szerencsésebben fogalmazott: »La continuité est un droit de l’homme«. Azaz: a folyamatosság emberi jog. (…)
A logos (értelem) jelenlétének elismerése a dolgokban lehetővé teszi számunkra, hogy tágabban értelmezzük azt, hogy miről is szól a konzervativizmus, s egyben azt is, hogy válaszoljunk olyan bevett fenntartásokra, melyek a konzervativizmussal kapcsolatban forgalomban vannak. A kritika a következő: »A rendet és jogot szeretnéd védeni, vagy bármi mást, amit értékesnek tartasz; valójában csak meghátrálsz, amikor reformokkal és társadalmi megrázkódtatásokkal találkozol, amelyek veszélyeztetik a privilegizált pozíciódat az elit részeként, stb stb.« Ugyanezt a kritikát meg lehet fogalmazni a nyugati civilizáció megvédése ellen. Ugyanis ugyanilyen könnyedén megkérdőjelezhetjük, hogy ez a kultúra egyáltalán megőrzésre méltó-e. A nyugati civilizáció története nem márványszobrokból áll, hanem »élő kövekből«, mely élő kövek bűnös lelkek is lehetnek. »A civilizáció általad megfogalmazott, állítólagos védelme provinciális vállalkozás, ami kevesek javát szolgálja.« Azonban amit meg kell védelmezni, az már rég nem egy sajátos politikai rendszer, és nem is egy adott civilizáció. Hanem az emberiség, mint egész, a beszélő állat, a beszélgető állat, ami kétségbe vonja saját legitimitását, és aminek szüksége van rá, hogy újra megalapozza, miért is jó dolog folytatni az emberi kalandot.”
(Rémi Brague: Curing Mad Truths: Medieval Wisdom for the Modern Ages. University of Notre Dame Press, 2019. 107-108. 114-115.)
Rémi Brague francia filozófus (1947) a Sorbonne nyugalmazott professzora, számos kötet szerzője. Az angolul megjelentek közt van legújabb, idézett kötete mellett a The Wisdom of the World: The Human Experience of the Universe in Western Thought (2004), a The Law of God: The Philosophical History of an Idea (2007) és a The Kingdom of Man: Genesis and Failure of the Modern Project (2018). Magyarul az Európa (a római modell) jelent meg (PPKE, 2014).