A digitális cenzúra korában

2020-ban egy hosszú évek óta zajló társadalmi-politikai folyamat érhet tetőpontjára. Az ideológiai vitáktól kettészakított nyugati világ fundamentalista liberálisainak vágyott célja, hogy a demokratikus választások végeredményét előre, egy, a digitális térben megvalósuló cenzúrával határozzák meg.

Mindennaposak világ „szerencsésebb” fejlődéstörténetével rendelkező régióiból érkező hírek: kiéleződő társadalmi vita feszíti szét a multikulturális nyugati országok sorát.

Magyarországon a társadalmi destrukció ilyen agresszív elburjánzása - szerencsére - egyáltalán nem tapasztalható. Adott persze a 21. század infokommunikációs tere. Ezzel együtt a közvetlen környezetünkbe beáramló folyamatos hírfolyam is, mely már-már követhetetlen mennyiségű információt bocsájt rendelkezésünkre egy szűrt, politikailag irányított formában. A hazánkban megvalósult sikeres válságkezelés és előrelátó gazdaság- és társadalompolitika következtében azonban viszonylagos nyugalommal tekinthetünk a „világ történéseire”, és joggal bízhatunk abban, hogy a Nyugaton tapasztalt zűrzavar és bizonytalanság csak a fent említett híradások formájában jelenik meg Magyarországon.

De pont ez a felgyorsult és globalizált világ az, melynek következtében a távolinak tűnő események középtávú politikai kihatásai igenis nagy befolyással bírhatnak Magyarországra és Közép-Európára. A tüntetésekről, tiltakozásról, erőszakról és fosztogatásról szóló hírek közben nem sikkadhat el az a tény, hogy az imént említett események - pontosabban azok nyilvánosságbeli értelmezése – átalakítják a globális politikai médiaszolgáltatási és hirdetési piacot.  

Jelen bejegyzésem célja éppen ezért nem a pártpolitikai események elemzése, és csak részben a digitális óriások új típusú szuverenitása, melyről még nem tudhatjuk, hogy e cégek „csak” a nagyhatalmak közötti, hagyományos globális stratégiai versengés meghosszabbított csápjai, új formái, vagy valóban olyan szereplők, akik „egy az egyben” kihívói lesznek az állami szuverenitáson alapuló világrendnek. 

Egy újkori gondolatrendőrség kialakulásának lehetünk szemtanúi, ahol a „társadalmi igazságosság" álcája mögé rejtik a politikai befolyásolás célját. Lehet ideológiai vitákat folytatni, lehet azzal játszani, hogy egyesek kisajátítják maguknak a demokrácia fogalmának értelmezési tartományát, de ennek a folyamatnak a végén a véleményszabadság és a választások tisztaságának elvesztése áll. 

Egy olyan médiapiacon alakítják a médiafogyasztási szokásainkat, ahol a legnagyobb közösségi oldal és további két technológiai vállalkozás kontrollálja az online reklámköltések 70%-át az Egyesült Államokban - ez a részesedés történelmi léptékben mérhető hatalmat biztosít a digitális óriásoknak.

Mindenközben a baloldali véleményformálók és NGO-k részéről hatalmas nyomás helyeződik e cégekre. Egy olyan világban, amelyben hamarosan a legnagyobb hirdetési felületeken magáncégek cenzorai szelektálnak majd a legitim felhatalmazással bíró jogalkotók és jogalkalmazók helyett, hogy mely üzenet meríti ki a közösség elleni uszítás fogalmát, és mely tartalmak jelenhetnek meg külső kommentár és megjelölés nélkül, alapjaiban alakítja át a véleményformálás demokratikus keretek között megismert formáit. 

Az üzenetek, reklámok közötti szelektálás és szubjektív kritériumok alapján történő valóságelemzés pedig már a szabad választások kimenetelét befolyásolhatja. 

A politikai korrektség, az emberi jogi fundamentalizmus és a nemzetközi, politikai NGO-k térnyerése a nyilvános térben csak megágyazott ennek a folyamatnak, melynek már látjuk a kifutását.

A következő lépés, ha nem vigyázunk, kellő iróniával fogalmazva, az újkori választói cenzus lehet, mert a szabad véleménynyilvánítás lehetőségének utolsó végvára a titkos szavazás intézménye; és hát miért is ne lehetne a voksleadás is transzparens?