A kulturális közélet kereszttüzébe került a színművészeti egyetem. Interjú.
„2018 májusában, a Fidesz választási győzelme után jelentette be, hogy Franciaországba emigrál családostól, s akkor úgy nyilatkozott, hogy szívesebben lenne Kanadában zöldséges, mint Magyarországon színházigazgató. Milyen távra tervez, távol Magyarországtól?
A mostani bemutatón még februárban kezdtünk dolgozni, de sajnos a járvány miatt leálltak a munkák. Pár hete kezdtünk újra és a bemutató végeztével visszatérünk – de Franciaországba. Hogy ott meddig maradunk, arról jelenleg fogalmam sincs. Egyelőre nem tervezzük a magyarországi visszaköltözést. Szerencsére akadtak az elkövetkező évekre külföldi meghívások.
Itt viszont a kulturális közélet kereszttüzébe került a színművészeti egyetem.
Ön szerint szükség van egyáltalán egy ilyen, államilag dotált intézményre?
Ezt a kérdést feltehetnénk minden jelentős állami oktatási intézménnyel kapcsolatban. A válaszom, hogy amennyiben szükség van arra, hogy Magyarországon működjön magas szintű színházi és filmművészeti oktatás, úgy természetesen szükség van ezek intézményére is. A színművészeti önmagában is különleges hely, amire nem is tudom, hol van még példa a világon, hogy a színház és a film oktatása egy intézményen belül zajlik. Ez rendkívüli lehetőség európai szemmel is nézve, másrészt azokhoz a tevékenységekhez, amelyek a színházzal és a filmmel együtt járnak, szükséges azok magas színvonalú oktatása is.
Nem tudná mindezt kiváltani a magániskolák működése, amikre találunk számos hazai példát?
Nézze, a hazai kulturális ellátottság messzemenő kérdés – ha csak a színházművészetet nézzük, tucatnyi oktatási magánkezdeményezés van ezek ellátására. De a filmes szakemberek kiművelése már nem milyen egyszerű kérdés. Az SZFE helyzete ezért is különleges.”
A Lengyelországban bevált forgatókönyv mentén ültetnének miniszterelnököt a magyarok nyakába. Ráadásul a kiszemelt politikust az elemzők szerint finoman szólva is „sakkban tudják tartani”.
Még a végén árnyalódna a „mindenki azt mérte, hogy” közhangulat.
1969-ben megkérdezték egy Vietnámban szolgáló amerikai katonától, hogy mit üzen az ötven évvel később élő amerikaiaknak.
Hogy kik? Hát a Z-generáció. Azok, akik eltörölnék a múltunkat, a hagyományainkat, a történelmünket, az irodalmunkat, eltörölnének mindent.
Az sem derült ki, hogy a visszaküldöttek között mennyi az „anyázás”? Vagy mennyi a pornograf rajzokkal díszített?
Franciaország és Nagy-Britannia is a kardcsörtetők között volt az elmúlt években. A NATO-hadgyakorlatok viszont szomorú valóságot tükröznek.
Abban is biztosak lehetünk, hogy ez még nem az utolsó fejezet. És én már azt nagyon várom, hogy megjelenjen a film végén a felirat: VÉGE.
A paksi bővítés lehet az apropó.
A frissen kinevezett Jeff Landry szerint Grönlandnak is nagyszerű lenne, ha az Egyesült Államokhoz tartozna.
