Trianoni békétlenség

„Nehéz elrendezni magunkban azt, hogy ami nekünk gyász, sok magyarnak akkor a hazavesztés feldolgozhatatlan traumája, másodrendű állampolgárrá válás, az a más anyanyelvű egykori honfitársainknak, a történelmi Magyarország népessége közel felének a szabadulás a másodrendűségből. Megbékéltetésre már az 1920-as szerződés sem volt alkalmas. A magyar belpolitikában pedig most újraéledt a Trianon-háború. A nagy-Trianon után itt a kis-Trianon. Akkor 3,3 millió magyar szakadt ki az országból, most is kilöknek egy-két milliót, az egész ellenzéki tábort a nemzetből, mi az nekünk! Trianon újratöltve, puskacsöve az ellenzékre irányítva.

A miniszterelnök a »jó rendőr«, Kövér és társai a rosszak. Orbán nemzetközi ambíciói jobb híján a visegrádiak körébe szorultak vissza. Ha túlságosan belelendül a trianonozásba, megromlik a viszonya a régió államaival. Marad a mérsékelt hangnál. Kezet fog a parlamentben az ellenzéki frakcióvezetőkkel, megdicséri a főpolgármester emlékező gesztusát. Teheti: a társai már gondoskodtak arról, hogy a saját tábort ez ne zavarja meg. Novák államtitkár már megüzente, hogy Karácsony kezdeményezése »csupán politikai trükk, kampányfogás«. Kövér szerint „kilóg a balliberális lóláb«. Könnyű kezet fogni az ellenzékiekkel, (lólábra nem nézünk, a kézre koncentrálunk), ha előzőleg már kussoltatták őket.

Áder azzal érzékeltette a trianoni szerződés méltánytalanságát, hogy a magyar delegáció vezetője, »Apponyi Albert csak egy beszédre kapott lehetőséget«. Hát, most az ellenzék egyre sem. Pedig sehol egy Clemenceau. A kézfogás előtt már az is el volt rendezve, hogy Trianon a baloldal bűne. Ha nincs Károlyi, pláne Kun Béla, nyilván ma is miénk Erdély. Hát hogyne. Ha rögtön Horthy jön, vagy marad Tisza, a történelmi Magyarország lenézett nemzetiségei nyilván minden meg van bocsátva kiáltással utasítják el a saját államiságot.

A baloldal csinálta az egész Trianont. Ott volt pl. az a kriptokommunista Ferenc József a világháború kirobbantásával. A magyar uralkodó elit csakis Marx, Bebel és Bernstein lelkes olvasójaként bánt pocsékul a nemzetiségekkel – épp olyan pocsékul, ahogy később a legtöbb új állam bánt az odacsatolt magyar kisebbséggel. Nem mintha az egyik igazságtalanság egy jottányival is csökkentené a másikat. Aztán az is világos, hogy a természetesen jobboldali Vörös Hadsereg próbálta menteni a menthetőt, míg Horthyból hírhedett baloldalisága miatt csinált a győztes antant támogatása kormányzót. Ugyanő nevezte ki a Simonyi-Semadam kormányt, amelynek két minisztere (némi szarkazmussal épp a népjóléti) aláírta a trianoni szerződést. Nem mintha sok más választásuk lett volna. Horthy mint igazi utópista szocialista, a revíziót Hitlertől remélve vitt bele minket a II. világháborúba, csak hogy a párizsi béke végleges pecsétet nyomjon Trianonra. Tényleg szörnyű ez a baloldali ámokfutás.”