Transznak lenni Magyarországon ma folyamatos gombóc a torokban

„Transznak lenni Magyarországon ma egy folyamatos gombócot jelent a torokban. Akiknek – hozzám hasonlóan – még nem sikerült hivatalosan megváltoztatniuk a nevüket és a nemüket, azoknak a nemrég elfogadott törvénymódosítás miatt erre nem is lesz módjuk, így a személyink alapján is egyértelműen kiderül, hogy transzok vagyunk. Ezzel pedig a fokozatosan felhergelt társadalom célkeresztjébe kerülhetünk.

Nem kell haláltáborba küldeni embereket ahhoz, hogy tönkretegyék az életüket, elég, ha nem találnak állást vagy albérletet. Hogy mi lesz a következő törvény, amivel megpróbálnak minket ellehetetleníteni, hogy még hány évünk van menekülni, mielőtt végleg kriminalizálják a transzneműséget, nem tudni.

 A jó hír viszont, hogy mi magunk vagyunk a legfontosabb erőforrás az érzékenyítésre, a kutatások szerint ugyanis, ami a leghatékonyabban rombolja le az előítéleteket, az éppen a személyes kapcsolat. Ha az emberek sok pozitív személyiséget ismernek meg az érintettek közül, akkor egy idő után óhatatlanul szembe kell nézniük a ténnyel, hogy a félelmeik alaptalanok. Épp ezért arra bátorítok mindenkit, hogy ha teheti, vállalja fel önmagát, és álljon ki saját és mások jogaiért. Erre jó alkalom a Pride, ami ugyanúgy megemlékezés a Stonewall-lázadásról, mint a testvéreinkről, akik azért vesztették életüket, mert az LMBTQ-közösséghez tartoznak. Ünnepe mindannak, amit eddig az LMBTQ-aktivizmus elért, és demonstráció mindazért, amit még nem. De a Pride egyben közösségi élmény is: sokak számára ez az a nap, amikor először találkoznak hozzájuk hasonló emberekkel, amikor először érzik, hogy nincsenek egyedül. Vannak, akiknek az első alkalom, amikor félelem nélkül foghatják meg a párjuk kezét nyilvános helyen. Számomra a Pride az önazonosság élményét adta, és kulcsszerepe volt abban, hogy végül fel mertem vállalni magam.”