Száz év múlva

„Ha száz év múlva egy kíváncsi médiatörténész szakdolgozatot akar írni abból, hogy a mai napon a magyar sajtó miképpen emlékezett meg a trianoni békediktátumról, akkor nem lesz könnyű dolga. De nem azért, mintha a magyar közvélemény a békediktátumnak a magyarok számára mélyen igazságtalan voltával ne értene egyet, hanem azért, mert a mai Magyarországon alig van igazi sajtó – az meg nem lesz túl érdekes száz év múlva (most sem az), hogy egy illiberális uraság kézből etetett udvarában miféle propagandát gyártanak.

De némileg meg szeretném könnyíteni annak a leendő kutatónak a dolgát, ezért azt üzenem neki 2120-ba: a szomorú centenárium alkalmából nem mindenkinek ment el az esze ebben az országban, és aki a történelmi Nagy-Magyarország visszaállításának ábrándjával hülyítette az övéit, az 2020-ban sem tudta, hogy miről beszél. A történelmi Nagy-Magyarország nem volt az a földi Kánaán, aminek képzelik és ma hazudják. Még a magyarság számára sem volt az, a nemzetiségekről nem is beszélve.

A történelmi Nagy-Magyarországról a trianoni békediktátumot megelőző néhány évtizedben magyarok százezrei emigráltak külföldre, amit a magyar politikai elit számító cinizmussal szemlélt: jobb is, ha az a sok százezer nincstelen paraszt elmegy innen, legalább nem fognak belepofázni az urak dolgába. Hogy mindezek dacára a magyar nép meg van győződve a trianoni békediktátum vérlázítóan igazságtalan voltáról? Persze, a magyar társadalom számára ez nem kérdés. Hogy a békediktátum mélyen sértette és sérti a magyar nép önrendelkezéshez való jogát? A magyar közvéleményben ezt sem vonja kétségbe senki.”