Már nem is vagyunk neki magyarok

„Senki se sajnáljon azért, mert életem hosszabbik fele a szocializmusra esett, úgy vélem, ehhez csak nekem van jogom, de sosem tettem, elég volt hozzá egy pillanatra még hátrébb sandítani, az előttem élőkre, irigyelni viszont remélem, egy jóval fiatalabb se akar érte. Csak azt utálom, amikor közülük önmagukat politikusnak álcázó milliárdosok elmagyarázzák nekem, hogy milyen volt, akik ráadásul csak pár évet töltöttek benne, s korántsem a legrosszabbakat. Lényegében a Pacsirta a Dunán című könyv ötletét egy monológ adta, amelyet 2000-ben, azaz 20 éve írtam Bajor Imrének 20 perc alatt, de előző este kissé elvarázsolta magát Szárszón, így hiába keltegettem, nekem kellett felolvasnom. Meglepő sikert aratott, s mivel nem vagyok éppen a színpad ördöge, ez csak annak szólhatott, hogy valamibe beletrafáltam, pedig csak a hétköznapi szocializmust firkantottam össze, ami gyorsan eszembe jutott. Nemrég előkerült a Napkelte felvétele róla.

Ott ült előttem, ha nem is mind akkor, de egy évvel korábban vagy később a demokratikus ellenzék egykori tagjai közül Konrád György, Heller Ágnes, Pető Iván, Solt Ottilia, Iványi Gábor, Petri György, Rajk László, Haraszti Miklós, Demszky Gábor, Bauer Tamás, Magyar Bálint, Tamás Gáspár Miklós, a Fordulat és reform szerzői közül Lengyel László és Csillag István, a hazatért Faludy György, az ittmaradt Kosáry Domokos, az olykor hazalátogató Fejtő Ferenc, s olyan 56-osok mint Göncz Árpád, Mécs Imre, Méray Tibor, Vásárhelyi Miklós. Kicsivel jobban ismerték a kor természetrajzát, nekik szántam, meg az új okosoknak.

Az utolsó szava magyarázatra szorul, az akkori és mai házelnök épp megint lehernyózta a szerinte rossz magyarokat, akik most pillangóvá akarnak átvedleni, de korábban csak komcsik lehettek.

Mindez mára csupán annyiban változott, hogy már nem is vagyunk neki magyarok, lelke rajta.”