Koszovó és a Krím

„Alekszandar Vucsics szerb elnök elmagyarázta, hogy Szerbia miért is nem ismeri el a Krím-félsziget orosz fennhatóságát. »Ha ezt ma Szerbia megtenné, akkor ez analógia lenne Koszovóval. S ekkor azt fogják mondani, hogy ezen elv alapján Koszovó is független, és már nem lesz meg a küzdelemhez való jogunk« – fogalmazott. Ennek megfelelően Szerbia ezt követően elveszíti a régiót, amelyért régóta és keményen harcolt. És az ellenzék az utcára vonulva skandálná, hogy »nem adja fel Koszovó«.

Koszovó és a Krím között egyértelmű a párhuzam. Moszkva és Belgrád számára ezek fájdalmas pontok voltak.

Szolzsenyicin azt mondta, hogy Oroszország a félszigetet 24 óra alatt veszítette el és ezt még a zavaros körülmények között is árulásnak tekintették. Bár való igaz, hogy ez háború és vérontás nélkül történt. Szerbia hosszú csaták után otthagyta Koszovót. Ám a hasonlóság ellenére is van különbség Koszovó és a Krím között, hiszen 1991 után a Krímen nem folyt annyi vér, mint Koszovóban. De figyelembe véve a radikális ukrán és krími tatár érzelmi hangulat növekedésé, akár így is alakulhatott volna.

Oroszország azonban a Krím-félszigetet egyetlen vércsepp nélkül csatolta vissza. A szerbiai Koszovó azonban olyan csoda, amelyről csak álmodnak és még sokat fognak fizetni az álmokért.

A Krím pedig egy olyan csoda, amely már megvalósult, s amely Oroszországnak hatalmas energiatöltetet adott. Ha csak ideig is, de látszólag kibékíthetetlen táborokat egyesített. Csak elképzelni lehet, hogy Koszovó visszatérése hogyan hatna Szerbiára?  De erről Belgrád még csak álmodozhat…”