Hogyan tegyünk pontot a magyar-román „háborúra”?

„Figyelem, igen egyszerű, igen haladó, igen forradalmi forgatókönyv következik! Jó, a történelem meghamisításával, újraírásával többen is próbálkoztak. Több-kevesebb sikerrel. De radikálisan eltörölni a történelmet, amelyről egyes maradi elmék azt állítják, hogy létezik, továbbá nem eltörlendő, na, ez eddig nem sikerült senkinek. Nos, ha igaz, hogy a román-magyar »háború« alapvető oka a történelemben keresendő, akkor nosza, legyünk rajta, hogy ezzel a szent és radikális pusztítva-építő aktussal legyünk mi világelsők. Tehát, a szlogen: történelem nincs, közös lesz a kincs! Mármint a románoké meg a magyaroké.

Jó. Mi legyen az első lépés? Mivel nagyon újat és eredetit nehéz találni manapság, vegyünk jó példát a derék amerikai (és nem csak) aktivistáktól, akik békésen döntögetik a történelem jól látható jelképeit, a köztéri szobrokat. Tessék, ez egy kiváló kezdő lépés lenne. Mivel előzékenyek (és kevesebben is) vagyunk, lépjünk mi elsőként: döntsük le a kolozsvári Mátyás szoborcsoportot. Gaz muszlimirtók voltak egytől egyig, hát nem? És ki tudja, talán még románokat is öltek. Aztán jöjjenek a románok. Izé, itt azért van egy kis hendikepünk.

Egyrészt, ugye, nekünk az utóbbi száz évben nemigen engedték meg, hogy köztéri szobrok ezreivel emlékezzünk meg saját történelmünkről, másrészt, ha már megengedték, igyekeztünk (szerintünk) békés papokat, írókat, költőket megörökíteni. Gyanítom viszont, hogy ha a román tesók belemennek a nagy tervbe, le kellene dönteniük a köztéri szobraik javát, Decsebáltól Maniu úrig. Mert ezek a csávók bizony tömeggyilkosok és emberjogtiprók voltak, egytől egyig.

S ha ez megvan, jöhetnek a történelemkönyvek, a levéltárak, a még emlékező emberi agyvelők. Törölni őket, egytől egyig. És akkor, ha már tényleg nem lesz történelem, na akkor olyan békésen fogunk élni egymás mellett, alatt, fölött, sőt, egymásban, hogy »nézni is tereh«. Hogy milyen nyelven fogunk beszélni, nem tudom pontosan. Bár némi sejtésem sajnos van.”