„A koronaválság egyik legfontosabb tanulsága éppen az, hogy a partnerek az értékláncon lefelé is fontosak és megbecsülendők, meg az is, hogy célszerű többre is támaszkodni közülük. Ugyanez igaz a munkaerőre is: szükség van olyan rugalmas megoldásokra, amikkel a kiképzett, a cégben releváns »tacit« (azaz hosszabb idő alatt csak helyben megszerezhető) tudással rendelkező dolgozók megtarthatók. A komolyabb cégek – ahol a munkatársak humán tőkét jelentenek, nem csupán agyonhasználható bérrabszolgát – jól tudják ezt, és meg is tettek mindent, hogy megőrizzék a munkatársakat. Ennek során szintén kialakultak, vagy éppen most formálódnak olyan új lehetőségek, amik ezt elősegítik. Ilyen a távmunka vagy a rugalmas munkaidő – hogy két régi, de most ismét figyelmet kapott lehetőséget említsek. De biztosan van több is. A várható változások pont ezekből a megoldásokból fognak kifejlődni. Nem az elzárkózás, hanem a hálózatokban való gondolkodás következtében.
A pandémia végigsöpör a világon, még az is lehet, hogy újabb hullámokban vissza-vissza tér. De a 2020 tavaszán elszenvedett veszteségek – amelyek következményeit még fel sem tudtuk mérni és amelyeket majd később érzünk a saját bőrünkön – azt mutatják: nem lehet bezárkózni és leállítani a világgazdaság vérkeringését. Mert akkor mind visszasüllyedünk a nyomorba. Ami – a mostanában közkeletű tévhitekkel szemben – nem tesz jót a környezetnek sem. Nézzék csak meg a húsvét-szigeti őserdőket! Nem tudják, mert obszidiánfejszékkel is sikerült kiirtania azokat egy világ egyéb részétől elzárt természeti közösségnek. Eljutottak egészen a kannibalizmusig az éhezés miatt. Ez nem jóslat. Csak emlékeztetés.”