Amerika kezd valami életre kelt Hieronymus Bosch-rémlátomássá fejlődni, ami az erőszakhullámot, mit hullámot, óceánt illeti.
„Ha el akarod képzelni a jövőt, képzelj el egy csizmát, amely örökké egy emberi arcon tapos.” George Orwell
Igen. Amerikában verik a négereket. Meg ölik, meg fojtják. A rendőrök, őket. És ők maguk, egymást. És ők, a fehéreket. Meg, ritkábban, fehérek is, őket. Meg a fehérek, egymást. Van, hogy kölykök, gyerekek is, egymást.
Az év 153. napja van ma, és csak Chicagóban 209 gyilkosság történt eddig idén. Ezen az interaktív oldalon katonás rendben sorakoznak a napi akár több gyilkosság áldozatainak nevei, haláluk helyszíne, órája, perce, és ha igazán kivik vagyunk, még többet is olvashatunk egy kattintás utáni a haláluk körülményeiről. Rövidre zárt életek, sorsok néhány szikár adatba sűrítve.
És most itt van ez a minneapolisi eset: egy gyakorlatilag minden szögből megörökített, láthatóan
egy csapat rendőr, köztük egy egzaltált tekintetű főkolompos, Derek Chauvin által.
Amire válaszul a jogos elégedetlenségüket és felháborodásukat kifejező tüntetők ügyére a saját környékeiket törő-zúzó szélsőségek és a balhét a legkisstílűbb bűnözésre – például tornacipőbolt-kifosztásokra – kihasználó, ezzel végső soron saját városaikat, közösségeiket romboló aljanépek telepedtek rá. A pusztítás karneválja ez.
Amerika kezd valami életre kelt Hieronymus Bosch-rémlátomássá fejlődni, ami az erőszakhullámot, mit hullámot, óceánt illeti.
Mi vezetett ide, mi ment félre és mikor?
Amerika mégis csak a „hegyre épült város” ideáljaként született, land of the free, home of the brave; rizsporos parókás földesurak üzentek haza a lökött III. György királynak, hogy eb ura fakó meg don't tread on me; és olyan irományokat fogalmaztak meg, amelyek
és ebből olyan államrend született, amiből pár évtized alatt nagyhatalom, másfél évszázad alatt pedig a világ addig ismert legnagyobb erejű országa nőtt ki, mely pozíciót még ma is birtokol. Még.
Soha nem jártam Amerikában, de mégis mintha közelről ismerném számos szegletét, sztoriját, karakterét, keresztül-kasul a történelmén.
Amerika nekem Washington és Jefferson arca és munkássága, új-angliai öreg falvak és fehér falú templomok látképe, New York világverő pezsgése és a Közép-Nyugat végtelen nyugalma; Amerika Edisonok és Neil Armstrongok hazája, a színes-szagos popkultúra és emellett a magaskultúra földje is; Amerika a nácizmust és aztán a kommunizmust is legyőző erő – a legjobb, ami történhetett a történelemben; avagy a legkisebb rossz az opciók közül, kinek mi tetszik.
Amerika a nyugati civilizáció őrző-védője – főleg azokban az időkben, amikor Európa régi szokásához híven összekaszabolja saját magát.
Csak ezeket a Derek Chauvin-féléket, meg a félresikerült életüket fegyveres bűnözéssel avagy holmi tömeggyilkossággal megbosszuló egyéb nyomorultakat, a tragédia ürügyén saját környékeiket szétrombolókat és fosztogatókat lehetne feledni!
Nehogy már David Bowie-nak legyen igaza!
A „konvergencia-programként” elhíresült dokumentum az élet minden területére kiterjedne. A Nézőpont Intézet azt is kimutatta, hány emberre lennének hatással a Tisza megszorításai.
Brüsszel szerint Oroszország részvétele a nemzetközi sportban továbbra is biztonsági kockázatot jelent.
Amerikai közvetítéssel ült tárgyalóasztalhoz Ukrajna és Oroszország, miközben továbbra is dühöngenek a fegyverek.
A techmilliárdos az X-en posztolta újra a bizonyító erejű posztot.
Már, ami a bombázásokat illeti. Zelenszkij szerint viszont nem, ez pedig jó indok arra, hogy a közelgő tárgyalásokra már egészen más állásponttal érkezzen.
Árgus szemekkel figyel az orosz elnök.
Hallom az este arról hazudtál, hogy a ti programotok 140 oldalas lesz és készül.
A férfi szinte a semmiből sétált fel a miniszterelnök mellé.
Még Ukrajnában is elismerték a szomorú tényeket.
