Amerika kezd valami életre kelt Hieronymus Bosch-rémlátomássá fejlődni, ami az erőszakhullámot, mit hullámot, óceánt illeti.
„Ha el akarod képzelni a jövőt, képzelj el egy csizmát, amely örökké egy emberi arcon tapos.” George Orwell
Igen. Amerikában verik a négereket. Meg ölik, meg fojtják. A rendőrök, őket. És ők maguk, egymást. És ők, a fehéreket. Meg, ritkábban, fehérek is, őket. Meg a fehérek, egymást. Van, hogy kölykök, gyerekek is, egymást.
Az év 153. napja van ma, és csak Chicagóban 209 gyilkosság történt eddig idén. Ezen az interaktív oldalon katonás rendben sorakoznak a napi akár több gyilkosság áldozatainak nevei, haláluk helyszíne, órája, perce, és ha igazán kivik vagyunk, még többet is olvashatunk egy kattintás utáni a haláluk körülményeiről. Rövidre zárt életek, sorsok néhány szikár adatba sűrítve.
És most itt van ez a minneapolisi eset: egy gyakorlatilag minden szögből megörökített, láthatóan
egy csapat rendőr, köztük egy egzaltált tekintetű főkolompos, Derek Chauvin által.
Amire válaszul a jogos elégedetlenségüket és felháborodásukat kifejező tüntetők ügyére a saját környékeiket törő-zúzó szélsőségek és a balhét a legkisstílűbb bűnözésre – például tornacipőbolt-kifosztásokra – kihasználó, ezzel végső soron saját városaikat, közösségeiket romboló aljanépek telepedtek rá. A pusztítás karneválja ez.
Amerika kezd valami életre kelt Hieronymus Bosch-rémlátomássá fejlődni, ami az erőszakhullámot, mit hullámot, óceánt illeti.
Mi vezetett ide, mi ment félre és mikor?
Amerika mégis csak a „hegyre épült város” ideáljaként született, land of the free, home of the brave; rizsporos parókás földesurak üzentek haza a lökött III. György királynak, hogy eb ura fakó meg don't tread on me; és olyan irományokat fogalmaztak meg, amelyek
és ebből olyan államrend született, amiből pár évtized alatt nagyhatalom, másfél évszázad alatt pedig a világ addig ismert legnagyobb erejű országa nőtt ki, mely pozíciót még ma is birtokol. Még.
Soha nem jártam Amerikában, de mégis mintha közelről ismerném számos szegletét, sztoriját, karakterét, keresztül-kasul a történelmén.
Amerika nekem Washington és Jefferson arca és munkássága, új-angliai öreg falvak és fehér falú templomok látképe, New York világverő pezsgése és a Közép-Nyugat végtelen nyugalma; Amerika Edisonok és Neil Armstrongok hazája, a színes-szagos popkultúra és emellett a magaskultúra földje is; Amerika a nácizmust és aztán a kommunizmust is legyőző erő – a legjobb, ami történhetett a történelemben; avagy a legkisebb rossz az opciók közül, kinek mi tetszik.
Amerika a nyugati civilizáció őrző-védője – főleg azokban az időkben, amikor Európa régi szokásához híven összekaszabolja saját magát.
Csak ezeket a Derek Chauvin-féléket, meg a félresikerült életüket fegyveres bűnözéssel avagy holmi tömeggyilkossággal megbosszuló egyéb nyomorultakat, a tragédia ürügyén saját környékeiket szétrombolókat és fosztogatókat lehetne feledni!
Nehogy már David Bowie-nak legyen igaza!
A biztonságpolitikai szakértő szerint sírni kellene azon, hogy az Egyesült Államok élén két hónapig még egy bűbájos, öreg, beteg szenilis bácsi áll, aki alkalmatlan arra, hogy a világ első számú hatalmát vezesse.
Vajon Donald Trump képes lesz-e kompromisszumos alkura rávenni Moszkvát és Kijevet? Megoszlanak az elemzői vélemények.
A brit miniszterelnök és a NATO főtitkára megbeszélték Ukrajna megerősítését tél előtt.
A kérdés nem csupán politikai, hanem kulturális és gazdasági szinten is kihívásokat jelent.
A titkosszolgálati szakértő szerint az az egyetlen esélyünk, hogy két hónap múlva Donald Trump lesz az Egyesült Államok elnöke.
Nukleáris elrettentés, flották és bombázók – ez az a hely, ahol a Nyugat igazán tarthat Oroszországtól, mutatjuk, miért!
A romániai államfőválasztás első fordulóját követő urnazárás után a szövetségi elnök rövid sajtónyilatkozatában elmondta: „a ma este csak a máról szólt”.
Az indoklásból az derül ki, hogy nem Gyurcsány embereivel, a régi baloldali káderekkel van bajuk, hanem azzal, hogy nincs szmsz.
