„A tavalyi európai parlamenti és az önkormányzati választásra már csupán a baloldali pártokkal együtt megszerezhető közös zsákmány maradt az arcát veszítő, Jobbikból Ballikká lett politikai közösségnek.
Hová tűnt a Jobbik lelke?
Vona Gábor korábbi pártelnök 2016 augusztusában közösségi bejegyzését indította ezzel a kérdéssel, kínzóan őszinte írásban, majd később maga ismerte be: »A Jobbik lelkét, amelyet 2006 után az én vezetésemmel adtunk ennek a közösségnek, most az én vezetésemmel vettük el. Igen. Ez történt. És ezt én nagyon jól tudom. Sőt, előre tudtam, hogy ez fog történni, mert ennek kellett történnie.«
A pártelnök önvallomása vezetett el később a Spinoza-házba történő meghívásig, Heller Ágnes filozófus »megbocsátásáig« a holokauszt áldozatainak emléket állító Duna-parti cipőket leköpködő párt képviselőinek. Ám 2018-ban Vona Gábor még kitartott, a Jobbik önállóan indult el a parlamenti választáson, s maradt továbbra is a magyar Országgyűlés második legnagyobb pártja. Vona távozása után azonban megindult az erózió, a Jobbik fokozatosan hagyta cserben választóit, fordult el a tagságától s legfőbb támogatóitól, az egyetemistáktól. A tavalyi európai parlamenti és az önkormányzati választásra már csupán a baloldali pártokkal együtt megszerezhető közös zsákmány maradt az arcát veszítő, Jobbikból Ballikká lett politikai közösségnek.
Ma már az is a legendárium világába tartozik, hogy a Jobbikban vidéken maradt még szervezeti erő, akadnak még működőképes sejtek, s befolyást tudnak még gyakorolni a választókra. A párt parlamenti frakciója pedig a múlt héten újabb három képviselővel fogyatkozott meg, az eredetileg huszonhat fős frakcióban már csak tizenheten ülnek.”