A következő cél: Erdély

„Klaus Iohannis államfő ne várjon köszönetet azért, mert alkotmányossági óvást emelt pénteken a trianoni békeszerződés évfordulóját román ünnepnappá nyilvánító törvény ellen.

A bukaresti parlament nagyágyúi se számítsanak piros-fehér-zöld tömjénfüstfelhőre azért, mert május végén, a nagy magyarellenes szavazáshullám közepette, meglepetésre elhalasztották a képviselőházban annak a törvénytervezetnek a vitáját, amely szerint a romániai magyar közösség ünnepnapjává nyilvánítanák március 15-ét. No meg azt sem érdemes túlértékelni, hogy hétvégén elhatárolódott a belügyminiszter a csendőrség azon javaslatától, miszerint be kell tiltani többek között az olyan nyilvános rendezvényeket, amelyek az ország és a nemzet befeketítésére törekszenek, támadják a román állam nemzeti, szuverén és független, egységes és oszthatatlan jellegét, területi szeparatizmusra bujtanak fel – azaz például az autonómiatüntetéseket. Nem, nem és nem, mert Klaus Iohannis április 29-ei, Erdély »kiárusításáról« tett nyilatkozata történelmi sértés, amely azonos súlycsoportban edződött hozzáállást, válaszlépéseket kíván.

Nem tudjuk, hogy az államfő – aki a 2014-es elnökválasztás kampányában még kreténségnek, más évszázadból előrángatott, ártalmas, PRM-es emberek által szavazatszerzésre használt hamis témának nevezte az Erdély elszakításával történő riogatást – és stábja mennyit dolgozott az ominózus nyilatkozat előkészítésén. Viszont mi úgymond szerencsésebbek vagyunk, hiszen bőven van időnk. Száz év alatt rengeteget tanultunk, és – nem érheti szó a ház elejét: – az elmúlt harminc évben türelmesen esélyt adtunk a Bukarestben fabrikált demokráciának arra, hogy elfogadjon, megértsen, megbízható partnerként kezeljen. Azonban, mit ad Isten, micsoda román államférfiak: egy szintén kisebbségi, szász származású államfő és egy szinte félig magyar kormányfő hatalomgyakorlása idején ki kell mondanunk: ebből elég.”