A bűntudat politikája

„Figyelemre méltó tény, hogy a »társadalmi lelkiismeretfurdalás« csak 1945 óta létezik. Igaz, azóta átalakult, új formát öltött, bizonyos értelemben szembefordult önmagával.

Mi köze volt az első világháború előtt nyugat-európai tömegeknek, az egyszerű angol, francia vagy német embereknek ahhoz, ami a »fejük fölött«, a gyarmatokon történt? Nem sok. Azt sem lehet állítani, hogy a fejlett országok annak köszönhetik a gazdagságukat, hogy kizsákmányolták a bennszülötteket, a színes bőrű népeket.

A gyarmatosítás költséges, sok tekintetben veszteséges vállalkozás volt, főként az volt a haszna, hogy egy-egy afrikai vagy ázsiai terület fölött felvonták annak az államnak a lobogóját, mely kiterjesztette rá a fennhatóságát.

Nem véletlen, hogy az Egyesült Államok nem vett részt a gyarmatokért folyó versenyfutásban, szövetségi költségvetéséből soha nem áldozott arra, hogy az érdekszférájába került, függetlenné vált volt spanyol gyarmatokon (pl. Kubában vagy a Fülöp-szigeteken), ahol katonai támaszpontokat létesített, városokat, középületeket építsen, fejlessze az infrastruktúrát. Ezt meghagyta a profitérdekelt magántőkének, illetve a befektetőknek.

Abszurd, hogy a Belgiumban élő flamandok és vallonok bűntudatot érezzenek amiatt, hogy az ország egykori uralkodója, II. Lipót több mint egy évszázada, 1885 és 1908 között »Kongói Szabadállam« néven, a mai Zaire óriási területén »magángyarmatot« tartott fenn, ahol szörnyű viszonyok uralkodtak, és egyes becslések szerint a bennszülött lakosság 50 százalékát kiirtották.”