Virtuózok

„Egy hónapja járt az ATV stúdiójában Parragh László, ahol arra a kérdésre, miért nem azokban az ágazatokban avatkozik be a kormány, amelyekben már eddig is sokan vesztették el állásukat, az iparkamarai elnök ezt válaszolta: »Most erre mit mondjak? Annyi ember ment tönkre az elmúlt napokban, és most is megy tönkre, hogy ezzel nem tudunk mit kezdeni.« A kérdés persze nem az volt, hogy ő vagy a testület mit tud tenni, hanem arra irányult, neki mint Orbán egyik kengyelfutójának van-e tudomása arról, miért nem ott segít a kormány, ahol már április első hetében is sok volt a munkanélküli. Hogy a válságkezelés egyik szaktekintélye már az elején sem tudott semmit a válság kezeléséről, az akkoriban meghökkentő volt, de mára annyi ellentmondásos nyilatkozat, slendrián fogalmazású határozat, miniszteri levél született, hogy már senki sem emlékszik rájuk, egymást szorítják ki az emlékezetből.

Pedig Parragh mondata történetesen az utolsó szóig igaz: csakugyan nem tudnak mit kezdeni a válsággal. Még onnét is elbocsátották a munkavállalók jelentős részét, ahol legelőször segített a kormány, és hol van még a vége. Az idegenforgalomnak kampó – mutatott rá a kormányfő, és Palkovics miniszter még azon a héten bejelentette, hogy a turizmus támogatására 600 milliárd forint jut. ​A munkáltatók általános véleménye szerint a segélyezés rendszere ki sincs dolgozva, és hát ahol korrupció van, ott korrupció van: semmiféle közbizalom nincs arra vonatkozóan, hogy a válságprogram keretében oda jutnak a pénzek, ahova kellenének.

Időközben föltűnt a képernyőkön egy másik virtuóz, Farkas Örs, a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője. Neki, ha lennének is gondolatai, valószínűleg ő sem hinne bennük, ezért a legbiztosabb, egyben a leglaposabb szöveget mondja. Részben, hogy eddig egy pozitív forgatókönyv valósult meg, amennyiben »sikerült a járványgörbét alacsonyan tartani«, másrészt, hogy »fokozott óvatossággal kell belépni a védekezés második szakaszába«. Ez a két gondolat az alfa és az ómega. Minden, ami ezen kívül esik, meg­vá­la­szolatlan marad, vagy az általánosság olyan szintjén kap magyarázatot, aminek már semmi értelme. Két hete nyüglődik azzal, miért nem jut az egyik parlamenti képviselő kórházi adatokhoz. Végül abban maradt magával, hogy a hivatalos válaszadási határidő 30 nap, és különben sem várható el egy kórházigazgatótól, hogy amikor életeket ment, adatokkal foglalkozzon. Lapos és főleg lekezelő gondolat, mert egy kórházban nemcsak kórházigazgatók dolgoznak, hanem gyógyítással közvetlenül nem foglalkozó adminisztrátorok is. Kicsinyes, belátom, de rámutat a veszélyhelyzet másik aggasztó pontjára: arra, hogy a lakosság nemcsak kimarad a segélyprogramokból, de megbízható információkat sem kap.”