Vajon ­elképzelhető-e egy nemzeti ízek nélküli Európa?

„Az európai integráció történetének ideológiai vitái és jelenlegi válsága mintegy lenyomatként őrzik a Schuman-nyilatkozatot övező dilemmákat. Ezeknek a vitáknak a lényegét a néhai Sidney Morgenbesser amerikai filozófus egyik története érzékelteti találóan, aki egy napon meghívta a hallgatóit egy étterembe. Levest rendelt, mire a pincér közölte a választékot: csirkeleves, répaleves és borscs. Morgenbesser némi gondolkodás után úgy válaszolt, hogy ő sima levest szeretne kérni. A pincér zavarba jött, nem értette a kérést. A filozófia tanára így akarta megvilágítani a diákjainak, hogy leves nem létezik általában. Nincsen univerzális íz. Leves meghatározott receptek szerint készülhet, amelyekre minden esetben egy egyedi és sajátos ízvilág jellemző. Ugyanez az alapvető kérdés merül fel az Európa-nap és az európai egységesülés dilemmáját övezően is. Vajon ­elképzelhető-e egy nemzeti ízek nélküli Európa?

Ez a kérdés ma különösen aktuális, amikor egy a járványveszély által működésében is zavarodott Európai Uniót látunk magunk előtt. Merre tovább, európai integráció? – tehetjük fel a kérdést hetven évvel azt követően, hogy Robert Schuman német származású francia külügyminiszter ezen a napon vázolta fel hat nyugat-európai állam képviselőjének párizsi találkozóján a francia és német szén- és acéltermelés közös szervezet alá vonásának tervét, amelyre néhány évvel később az európai integráció intézményrendszerének létrehozása épült. A hetvenéves Schuman-nyilatkozatról ma eltérő narratívák mellett lehet megemlékezni. Fontosnak tartom, hogy elismerve a nyilatkozat történelmi érdemét, azt mégis helyén tudjuk kezelni. A Schuman-deklaráció ugyanis nem csak egyesítőleg hatott. Már a kezdet kezdetén törést idézett elő az Európa-eszmében. Nemcsak hidat vert, hanem árkot is ásott.”