Porlik, de attól még szikla marad – itt az erdélyi valóság

Erdélystat - Statisztikák név alatt jelentek meg jól böngészhető, részletes térképek Erdély lakossági összetételéről, annak változásáról 1977-től az utolsó, 2011-es népszámlálás adataiig – az adatbázist Ablonczy Balázs történész osztotta meg a közösségi oldalakon.

Ugyan az utolsó adatfelvétel óta is eltelt egy évtized – és egyébként se higgyünk el mindent bármiféle statisztikának, különösen, ha tőlünk keletebbre születnek a világban, khm –, de mégis a hivatalos adatok részletezése és az Erdély-térképen való bemutatása látványosan ábrázolja a trendeket.

Erdély lakosságarányai 1977-ben (fent) és 2011-ben (alább)

Eszerint 1977-ben 7,5 millió lakosa volt Erdélynek és a Partiumnak, az egykor Magyarországhoz tartozó területeknek, és ebből 1,7 millió, a lakosság 23 százaléka volt magyar.

Rá 34 évvel, egy jó emberöltővel később azt látjuk: ugyanezen a területen 6,8 millió ember él, és ebből szűk 1,3 millió, a lakosság 19 százaléka magyar. Székelyföld tömbmagyarsága köszöni szépen, kitartott, most is ott van a saját hazájában, nagy többségben, feltörhetetlenül; és az észak-partiumi, kismagyar határ menti sávban is megmaradt a magyar többség. 

Román nacionalisták talán sirathatják, hogy 1920 után száz évvel ez a helyzet – viszont mi, magyarok is szomorúan konstatálhatjuk, hogy

Ez egy társadalmi-történelmi vastörvény, aminek érvényesülését, terjedését csak lassítani, jó esetben egy időre, egy-két nemzedékre talán megállítani lehet. De akkor nagyon optimista voltam.

Ez alatt a három és fél évtized alatt odalett Marosvásárhely magyar többsége. Kolozsvár 86 ezer magyarjából 53 ezer, Nagyvárad 75 ezer magyarjából 48 ezer maradt; és a temesvári 36 ezer, s a brassói 34 ezer magyar száma is 17-17 ezerre, 10 százalék alá csökkent le, mindkét helyen.

Székelyföld 2011-ben

Székelyföldön viszont, ahol 2011-ben 521 ezer lakost találtak, még mindig 80 százalék a magyarok aránya, csak a legészakibb hegyekben, és délen, Brassó vonzáskörzetében vannak román többségű falvak. 

Dálnokon és Kézdiszentkereszten 9 román (1 százalék), Kápolnásfalun 5, Csíkmadarason 3 darab román él. Nekik egyesével hosszú, boldog, békés életet kívánunk.

Egészen másfajta adatokat találunk egy másik vidéken. Dél-Erdély és a Bánság kiterjedt fél-magyarországnyi területén.

a 2011-es népszámlálás szerint: a híres-neves Torockón, valamint a magyar határ menti Nagyzerénden és Kisiratoson, emellett a Fehér megyei Magyarlapádon, s a Székelyföld peremén fekvő Alsórákoson.

Igaz – és egyszerre kissé hihetetlen és valahol megrendítő –, eközben Dél-Erdély legtöbb településén még mindig akadnak „szórványban élő személyek”, itt-ott talán tényleg az utolsó, magukat még magyarnak valló emberek. Például a Krassó-Szörény megyei Teregovában, ahol egy szem magyart talált a népszámlálás 2011-ben. Neki és hasonló sorsú társainak is hosszú, boldog, békés, teljességben és nyugalomban élt életet kívánunk, bármifajta többségi zaklatósdi nélkül.

A települések, ahol egy magyart sem találtak

És ha kissé máshonnan hunyorítunk Erdély tényeire, akkor elmondhatjuk: halovány öröm is van az ürömben, így, Trianon századik évfordulója előtt.

A hivatalos román népszámlálás ugyanis még legutóbb is

Porlik a szikla, de az attól még szikla marad. Egy évszázad múltán is.