Miért nem engednek örülni egy kismamát?

„MEGTARTJA – ez a felirat óriás betűkkel ott virított a kartonomon a nőgyógyász rendelőjében egész terhesgondozás alatt. Pedig nem kiscicát találtam az út szélén...Valahogy akkor fel sem fogtam ennek a jelentőségét – ám a jelenet aztán a második kislányommal való terhességnél megismétlődött. Persze egyebek mellett azt is megkaptam, hogy a „korom miatt” (akkor voltam 33!) mindenképpen a legszigorúbb genetikai vizsgálatra lesz szükség (a legdrágább klinikán), sőt a nőgyógyász szájából még az is elhangozott, hogy „Feltételezem, kívánt terhességről van szó” – ami ugye szintén jólesik az ember lányának, amikor éppen azt vizslatja a képernyőn, van-e szívhang, ami igazolná boldogságát.

Azóta sokszor hallottam, olvastam hasonló történeteket. Emberekről, akiket megsebzett egy egyszerű mondat életük valamelyik sorsdöntő pillanatában. Én szerencsére túltettem magam a dolgon; azon már kevésbé, hogy túlkorosnak titulálnak és olyan genetikai vizsgálatok elvégeztetésére unszolnak, amelyeknek az a célja, hogy »kiszűrjék«, ha »hibás« a gyerekem – és még idejében elvetethessem őt. (Azt csak csendben jegyzem meg, hogy egy ismerősünk borzalmasan rossz eredményt kapott, ennek ellenére vállalta a babát, aki végül is makkegészségesen született. S ismerek olyan anyukát is, akinél minden rendben volt a szűréseken, mégis Down-szindrómás a babája. Akit egyébként nagy szeretettel nevel.)”