„A hónapok óta koronavírus uralta közbeszédbe bombaként robbant a döntés, miszerint a Kúria elutasította a gyöngyöspatai önkormányzat és a Hatvani Tankerületi Központ felülvizsgálati kérelmét, amely azt célozta meg, hogy pénz helyett természetben kártalanítsák a diákokat. Az önkormányzat és a tankerület mindvégig azt az álláspontot képviselte, hogy az iskola szegregált tanulóinak ne anyagi támogatást adjanak, hanem az eddig meg nem szerzett tudást pótolják. Az érvelés teljesen logikus, hiszen a képzettséggel értéket, így pénzt is lehet termelni, miközben az egyszeri pénzügyi forrás gyorsan elfolyhat.
A Kúria nem tartotta alaposnak ezt a felülvizsgálati kérelmet és fenntartotta a Debreceni Ítélőtábla jogerős döntését, ami azt jelenti, hogy ki kell fizetni 100 millió forint kártérítést 60 gyöngyöspatai cigány diáknak, akiket az ítélet szerint jogellenesen elkülönítettek a Nekcsei Demeter Általános Iskolában.