Veszélybe került a dákoromán kontinuitás: az évszázad műkincslopására került sor

A robbantásos betörés után azonnal tájékoztatták a bukaresti Román Nemzeti Múzeumot is.

A magyar nemzet örök problémája, hogy mindig a földet figyeli, és a kátyúkra koncentrál ahelyett, hogy az égre tekintene – mondja Megyesi Balázs. Interjúnk.

A nagymamámnak van egy Zsolnay készlete, de amolyan átlagos fajta. Most akkor ez sima használati eszköz, műtárgy vagy műkincs?
Éppen az ilyen árnyalatai miatt szeretem annyira a magyar nyelvet. Ahogy a mondatainknak csupán a szavak sorrendjének megváltoztatásával újabb és újabb értelmet tudunk adni, úgy a kincs szónak önmagában is rengeteg árnyalata, jelentése van attól függően, milyen környezetben használjuk. Jelölheti a funkción vagy az esztétikán túl művészeti értéket is hordozó műtárgyat; használhatjuk régiség értelemben, a korára utalva; és ami a leggyakoribb, szubjektív módon, mert személyesen kötődünk hozzá. Utóbbira jó példa a gyerekkori első hajtincs, ami sok családban nemzedékeken át őrzött kincs, de nyilván a nagyközönség fantáziáját nem igazán mozgatja meg.

Vagyis ebben az olvasatban tényleg mindenkinél lapulnak otthon kincsek.
De nem csak ebben az olvasatban! Magyarország a 20. században alaposan megtépázott sorsa e téren is a mai napig visszaköszön. A második világháborúban és az azt követő kommunizmus, szocializmus idején, beleértve a sietős 1956-os meneküléseket,
óriási polgári és arisztokratavagyon szóródott szét.
A kúriák, bérpaloták, kastélyok hatalmas gyűjteményeinek egy része kézen-közön vándorolva elpusztult vagy szétszóródott szerte a világban – nem véletlen, hogy akár egy amerikai árverésen, akár egy kis francia régiségpiacon is belefuthatunk az ezekből származó darabokba. Mindehhez hozzátett a rendszerváltozás utáni időszak, amikor a zárványlétből felszabadulva a maradék egy része is fillérekért nyugatra vándorolt.
Maradt még egyáltalán felfedeznivaló a pincékben, padlásokon?
Szerencsére igen, ami a régiek elképesztő lelki igényességéről is tanúskodik; akik szerették magukat a széppel, nemessel körbevenni. Nem ritka például, hogy korábbi téeszalkalmazottak hagyatékából kerülnek elő nagy értékű vagy régóta hiába kutatott tárgyak – miután az uraknak sietősen menekülni kellett, illetve az államosítások idején sokan sok mindent hazavittek. A kérdés: mit kezdünk ezekkel?