Egy régi május elseje

„Akik a rendszerváltozás után szocializálódtak, azoknak ez a nap egy obskúrus Ligetbeli összejövetel csupán, ahol műanyag virsli, langyos sör és sétáló múmiák fogadták az odatévedőt. Nem volt ez mindig így.

Mikor történetünk játszódik, a kései ’60-as években, a kádári konszolidáció idején – ami azt jelentette, hogy praktikus okokból abbahagyták a gyilkolászást – a legnagyobb ünnepek közé tartozott. Volt ugye még április negyedike, mikor meglehetősen egyedülálló módon megünnepeltették velünk a háború elvesztését és november 7., a nagyoktóberiszocialistának nevezett kommunista puccs aktuális évfordulója. (Ami önmagában is marhaságnak tűnt, hiszen az októberinek nevezett eseményt novemberben kellett ünnepelni.) Május elsejére készülni kellett.

Az egyes cégek pártbizottságai lázasan készítették a pártot és a nemzetközi proletariátust éltető táblákat, tribünöket ácsoltattak, ahonnan dolgozó népünk vezetői megtekinthették a felvonulókat és megnyugodhattak: minden rendben van, hiszen az alattvalók tömött sorokban, fegyelmezetten vonulnak, ahogyan kell.”