Az alattvaló magyar

„Röviden azt is írhatnánk, hogy amit ő alattvalói attitűdnek vél, az a magyar ember végtelen türelme. Azokkal szemben is, akik folyamatosan provokálják. Azokkal szemben, akik ebből a népből, nyelvből, kultúrából éltek, s akik ezért minden elismerést megkaptak ettől az országtól. A genetikailag alattvaló magyarok kitüntették Kertész Ákost (többek között) SZOT-díjjal 1966-ban (a SZOT a kommunista szakszervezeti tanács volt; szerencsére az nem számít alattvalói mentalistásnak, ha egy idegen fegyverek árnyékában, vérontás útján hatalomra kerülő diktatúra kamu érdekvédelmi szervezetétől kapunk elismerést), kétszer József Attila-díjjal, a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével (1992-ban, tehát a népnemzeti fasizmus újkori pribékjei által), de még Kossuth-díjat is kapott, azt már 2008-ban, vagyis a demokratáktól, akiket dicsőíteni nem alattvalói mentalitás, hanem merő függetlenség.

»Miért nem lázad fel a magyar a hatalom ellen?«, kérdezi kétségbeesetten a mostani állapotokra vetítve, amire pedig a válasz nagyon egyszerű: azért, mert ezt a hatalmat a magyarok választották. Demokratikusan, szavazófülkében. És többnyire meg vannak vele elégedve. Egyébként pedig fel szoktunk lázadni. Azok ellen, akiket nem mi választottunk, mégis rajtunk akarnak pöffeszkedni. Egész történelmünk a szuverenitás utáni vágyról szól. Minden ünnepünk e köré szerveződik. És most is lázadunk, mert a világban a tényleges hatalmat jelenleg nem is a választott kormányok gyakorolják, hanem bizonyos pénzügyi-ideológiai csoportok. Ez ellen a hatalom ellen lázadozunk eleget, amit ez a sátáni hatalom nehezen is tűr, és minden katonáját mozgósítja ellenünk.”