A kormányprogram alapján egyelőre nem lehet eldönteni, hogy Matovičék nem értik-e a magyar kisebbséget, vagy hülyének néznek minket.
„Lehet-e bármit tervezni olyan időszakban, mikor azt sem tudjuk biztosan, hogy meddig marad nyakunkon a koronavírus? A kérdés természetesen csak elméleti: a kormánynak mindenképp elő kellett állnia egy programmal, az már más kérdés, hogy mi fog belőle megvalósulni. Így aztán Igor Matovič kormánya vasárnap bemutatta a dokumentumot, amely, ha komolyan gondolják, egyfajta sorvezetőként fog szolgálni az elkövetkező négy évben. A program elfogadása kicsit kapkodósra sikeredett, de ez a jelenlegi helyzetben teljesen érthető: az elmúlt egy hónapban minden a koronavírus elleni küzdelemről szólt, nem csoda, hogy a határidőt kicentizték.
A krízishelyzet ellenére Matovič 121 oldalas programmal érkezett, ez a leghosszabb, amit eddig Szlovákia látott. Hangsúlyos helyet kap benne a korrupció elleni harc, a transzparenciára való törekvés, az igazságszolgáltatás megtisztítása. Ígéretet kaptunk a vállalkozói környezet javítására és az egészségügy rendberakására is. Az Egyszerű Emberek vezetője még arra is ügyelt, hogy korábbi internetes ankétjának főbb pontjai is bekerüljenek a célkitűzések közé.
A koronavírus elleni küzdelmet említi a program, de a járvány hosszú távú következményeivel nem igazán számol, ez pedig több elemző figyelmét is felkeltette. Ugyanis még ideális körülmények között sem biztos, hogy lenne elég pénz a kitűzött célok megvalósítására, és a járványt követő gazdasági visszaesés biztosan betesz a tervek egy részének. Hogy a Covid-19 meddig marad velünk és mekkora károkat okoz, azt ma még senki sem tudja – de az biztos, hogy a felépülés hosszú lesz, ezért talán nagyobb teret érdemelt volna ez a kormányprogramban.
Érdekes lett a program kisebbségekkel foglalkozó része is. Az általános fogadkozásokon kívül (nem fogják korlátozni az eddigi kisebbségi jogokat, nem lesz szándékos asszimiláció) Igor Matovič a kettős állampolgárságot tiltó törvény enyhítését helyezte kilátásba. Mégpedig oly módon, hogy azok, akik hosszú távon egy másik országban élnek, felvehetik az adott ország állampolgárságát anélkül, hogy elveszítenék a szlovákot.”
A Lengyelországban bevált forgatókönyv mentén ültetnének miniszterelnököt a magyarok nyakába. Ráadásul a kiszemelt politikust az elemzők szerint finoman szólva is „sakkban tudják tartani”.
Pozsonyban egyre bizonytalanabbnak tűnik a kormánykoalíció helyzete.
Maradjunk annyiban, hogy Viktória Strompová számára mindaddig egyáltalán nem volt fontos a magyar állampolgárság, amíg nem akart a Tisza Párt színeiben országgyűlési képviselőjelölt lenni.
Még a végén árnyalódna a „mindenki azt mérte, hogy” közhangulat.
Nem lenne most miről beszélnünk, ha az Európai Unió a jogállamiság és alapjogok védelme keretében bátorkodna szavatolni az őshonos kisebbségek önrendelkezési szabadságát.
Döbbenetes lépésre szánta el magát a szlovák parlament: büntetnék a kritikát, miközben a Beneš-dekrétumok sebei ma is véreznek. Íme egy megrázó családi vallomás a pokolról: a nagyapát fűtetlen marhavagonban vitték kényszermunkára, a házukat elvették, és a hatalom most azt üzeni: nemhogy jóvátétel nincs, de még az igazságot kimondani is tilos.
A Beneš-dekrétumok mai következményei és a börtönfenyegetés ellen szólalt fel.
Ömlik a pénz a magyar családokhoz. Ígéretek helyett valóság.
Az amerikai alelnök egy rövid ideig visszatért eredeti foglalkozásához.
