Kettős mérce Olaszországban

„Bizonytalanság. Ha egyetlen szóval kellene kifejeznünk az Olaszországban uralkodó állapotokat, az a bizonytalanság lenne. Bábeli zűrzavar jellemzi a félsziget hangulatát. Nem tudni, hogy az immár hetek óta tartó szigorú vesztegzárból mikor és milyen feltételek mellett szabadulhat otthonából egy egész ország népessége. A tehetetlen várakozás idegölő légkörébe számos súlyosbító tényező is vegyül.

Az egész ország dermedten szemléli, ahogyan a politika főszereplői, a sors rendkívüli kihívása előtt, régi szokásukhoz híven a megosztottság útját, megint csak a steril perlekedést választják. Tekintélyes fellépésre, konszenzusteremtésre lenne szükség a hatalmas horderejű sorscsapás megoldásához, de erre a jelenlegi kormány képtelen. Nem csoda, hiszen a rendkívüli események csak felnagyították a korábban is lappangó belső viszályokat. A kormányválság szélén táncoló ország nemcsak a koronavírus okozta súlyos gazdasági zuhanásra nem tud megoldást kínálni, hanem a bevándorlásnak sem tud gátat vetni.

Miközben a tartományok közötti átjárást teljesen felfüggesztették, a tengeri úton érkező hívatlan vendégek feltartóztatására, úgy tűnik, nincs megoldás. Hiába döntött az olasz kormány a kikötők lezárásáról, a migránsokat szállító hajók továbbra is Olaszország partjainál horgonyoznak le. A rendkívüli egészségügyi vészhelyzetre való tekintettel a belügyminisztérium, a külügyminisztérium, a közlekedési-infra¬strukturális minisztérium, valamint az egészségügyi tárca közösen döntött a kikötők lezárásáról. Az érkező civil hajók mégis Pozzallo kikötőjét és Lampedusa szigetét veszik célba. Felvetődik a kérdés, hogy meddig haladhat tovább a hajókázás, miközben az ország szárazföldi határai zárva vannak. Arra kevesen keresik a választ, hogy az adott körülmények között milyen életfeltételeket biztosíthat az érkezőknek a súlyos gazdasági recesszió elé néző ország.

Elég csak a jelenlegi áldatlan állapotokat elemezni, hogy egyértelműen láthassuk, az illegálisan érkezőknek egyre kevesebb esélyük van méltó élethez, bármennyire is hitegetik őket. Hiába csalogatják őket Európába, ami valójában Olaszország marad. Az olasz csizma már régóta nem a dolce vita hazája. Az sem biztos, hogy a befogadó, toleráns olaszok a koronavírus tragé¬diája után is olyan megértők lesznek, különösen amikor az elapadt juttatásokat kell majd szétosztani. Gyakran az a benyomása támadhat az adófizető állampolgárnak, hogy kettős mérce uralkodik az országban. Úgy is mondhatnánk, negatív megítélés alá esnek az olaszok, míg a hívatlan vendégekről, mint valami mostohagyerekről kutya kötelessége lenne gondoskodni az államnak.”