Júdáspénz

„Aztán megkapják érte megbízóiktól, amire szükségük van: egy színpadi fellépést, katedrát, ösztöndíjat. Kialvatlanul, borostásan, kicsit másnaposan, pardon, üldözötten áll a 444-cégtábla előtt az internetes újság »főszerkesztője«, Szily László. Magyarországon vége, vége a sajtószabadságnak, az Orbán-kormány öt, azaz öt év szabadságvesztéssel sújtja azokat az újságírókat, akik intézkedéseit bírálni merészelik! Ilyen magyar szóra ébredni a német közszolgálati televízió reggeli műsorában elég sokkoló.

Kétszer is bevágják a riportba az Országház épülete és néhány budapesti utcakép között a börtöntől félő Szilyt, kétszer írják le hibásan a nevét, meg a titulusát. Az előbbit véletlenül, mert a szerkesztők képességét meghaladja a kétjegyű mássalhangzók helyes sorrendjének és a számukra idegenül csengő neveknek a leírása. Az utóbbit, a titulust szándékosan, mert jobban hangzik, ha egy főszerkesztő nyilatkozik, mintha csak egy sima, bár trendi gonzó újságíró. Szily gonzó újságírónak vallja magát, aki a pontosság igényét alárendeli az üzenetnek, számára fontosabb az érzelmi hatáskeltés, mint a tárgyilagosság. Ennek fényében nem csodálkozom a »főszerkesztő« magyar sajtószabadság feletti aggodalmán, riadt tekintetén, ahogy körbevizslat, mikor jön a rendőr, hogy őt interjúadás közben a börtönbe hurcolja.

Bizony, bizony, ennek a lehetősége fennállhat Magyarországon, legalábbis a riport aktuális üzenete szempontjából. Ugyanis április 21-én látott napvilágot a határok nélküli újságírók (Reporter ohne Grenzen, egy sajtószabadságért aggódó, fontos nemzetközi NGO) rangsora a sajtószabadság aktuális állásáról. A világranglistát a skandinávok vezetik, Németország a 11., mi, magyarok a 89. helyen, az egész unióban csak Bulgáriát sikerült megelőznünk. A sorrendet természetesen teljesen objektív, minőségi és mennyiségi paraméterek alapján állították össze.”