Igazságtalan és hálátlan

„Hát olyan »aranyos, vicces«, válaszolta. »Például lefotózta, hogy valami hivatalos ülésen levetette a cipőjét, és még viccesen meg is kommentálta, hogy milyen jó, hogy mindenkinek volt maszkja, tudod, hogy senki sem érezte a lábszagot, ha-ha-ha, olyan eredeti, no, ez a tündi-bündi!« Hm. Tudom, kicsit túlzott a párhuzam, válaszoltam, de nekem erről Néró császár jut az eszembe, aki a római tűzvész idején (amit egyes források szerint ő maga okozott) a lángokat nézve verset szavalt és lantjátékkal kísérte önmagát. Ez is elég eredeti meg tündibündi, nem? De hát az bolond volt, mondta erre ismerősöm kicsit megbántva, majd más témába kezdett.

»A magyarok leszerepeltek, de ki bánja! Az új kormányban demokrata szlovákok vannak, azok meg fogják adni, ami kell a magyaroknak«, mondja ő, aki mellesleg szintén magyar. »Mert hát mit értek el az évek során a Bugár, Csáky, Berényi, Duray, Bárdos meg a többiek?! Az égvilágon semmit! Nélkülük is ugyanott lennénk!« Miután nem értettem egyet, és az árnyaltabb látásmód kedvéért felhívtam a figyelmét némi történelmi visszatekintésre és szakirodalomra, már nem politizált(unk) többet.

Ennek két órája, de még mindig azon gondolkodom, hogy milyen igazságtalanok egyesek. Én úgy látom, ha a rendszerváltás pillanatától mostanáig nem lettek volna magyar politikusok, akkor teljesen máshol lennénk. De szerencsére voltak. És mindig nehéz dolguk volt, mert a szlovák demokraták is csak kemény harcok árán és akkor is csak gyűszűvel mérték azokat a szerintük »engedményeket«, amiket a magyar politikusok jogoknak neveztek. Nem akarom senki kedélyeit borzolni, ezért inkább a múltból említek egy példát.”