Bunkerben várják a csodafegyvert

„Harminc éve választottunk először szabadon, megalakult a parlament, majd a kormány is. Utólag hogyan látja, megvalósultak az akkori elképzelések, vagy pusztán az illúzió éve volt 1990?

Mások mellett Schmidt Mária barátunkkal, történészprofesszor asszonnyal is gyakorta vitázunk erről a kérdésről. Ő vértelen, de valóságos forradalomnak látja a harminc éve történteket, én egykori résztvevőként, megpróbálván a magunk szerepét reálisan szemlélni, inkább nagy átverésnek. Vitáink végén rendszerint oda lyukadunk ki, hogy tulajdonképpen ugyanúgy látjuk a helyzetet, csak a klasszikus megfogalmazás szerint egyikünknek félig tele a pohár, másikunknak félig üres. Szerintem el kell ismerni az akkori történések jelentőségét, súlyát, a résztvevők történelmi szerepét, hiszen egy idegen fegyveres megszállásnak és egy népelnyomó diktatúrának vetettünk véget 1990-ben. Az is igaz, hogy visszaszereztük nemzeti szuverenitásunk huszadik század végén elérhető teljességét. Ezt részben az uniós intézményekkel együtt gyakoroljuk, de a saját sorsunk intézésének lehetőségeiben 1990-ben beállt változás olyan fejlemény, amilyenre nagyon régóta nem akadt példa a magyarság életében.

Most, amikor beszélgetésünk közben körbetekintek az Országház Nándorfehérvári termében, Hunyadi János, Kossuth Lajos, Rákóczi Ferenc freskóit látom magunk körül. Ők arra emlékeztetnek, hogy voltak olyan történelmi helyzetek is a nemzet életében, amikor nem sikerült megfelelő mozgásteret nyerni magunknak. De megmérhetjük 1990 súlyát úgy is, ha a helyzetünket összehasonlítjuk térségünk más, velünk hasonló sorson osztozó államaival. Tizenkét év posztkommunista kormányzással súlyosbítva sem a vert mezőnyben kullogunk, inkább a középmezőny éléhez vagy a legjobbak közé tartozunk. Ha a perspektívát nézem, száz év óta most először állunk olyan korszak küszöbén, amikor nem a lecsúszásunkat kell mérsékelni, hanem szabad szemmel is látható, komoly felzárkózás kezdődött.

Az elmúlt harminc évet kettéválaszthatjuk egy húszéves és egy tízéves szakaszra? A sorsfordító 2010-es év, a második Orbán-kormány megalakulása mintha a második rendszerváltozás kezdete lett volna.

2010 nyilvánvalóan nem azonos súlyú 1990-nel, hiszen nem a kommunista diktatúrából és állami irányítású gazdasági rendszerből léptünk át a demokráciába és a piacgazdaság világába, hanem a választóktól alkotmányozó felhatalmazást kaptunk a rendszerváltozás kiigazítására, mulasztásaink részbeni pótlására. Az viszont igaz, hogy tíz évvel ezelőtt ott tartottunk, hogy az idegen érdekeket szolgáló balliberális kormányzatok hibáinak és bűneinek következtében szinte minden anyagi erőforrás kezdett kicsúszni a kezünkből. Az 1990-ben visszaszerzett szuverenitásunk szinte teljesen kiüresedett, és egy újfajta gyarmati sors rémképe derengett fel a közeljövő látóhatárán. Egy demoralizálódott, szétesőfélben lévő államot és egy már-már hitehagyott nemzetet kellett visszarántani a katasztrófa széléről… ennyiben sorsdöntő fordulat 2010 is.”