Bernard-Henri Lévy: A rasszisták és xenofóbok álmait váltja valóra a koronavírus

Bernard-Henri Lévy (1948) francia filozófus, író, a francia értelmiségi közeg talán legbefolyásosabb, sokat támadott alakja. A pályája kezdetén szélsőbaloldali Lévy a nouveaux philosophes egyikeként számolt le a kommunista ábrándokkal, ma a liberális-globalista eszmerendszer védelmezője. Tavaly Budapestre is elhozta Brexit-ellenes monodrámáját, és találkozott az általa sokat kritizált Orbán Viktorral.

A Mandiner Bernard-Henri Lévyt bemutató portrécikkét ezen a linken olvashatják.

***

Március 16-i jegyzetében BHL arról panaszkodik, hogy

„Az elővigyázatossági útmutatók, amelyek egész bolygónkon terjednek, afféle tükrök, amelyekben legáthatóbb félelmeink és gyakran gyávaságaink láthatók” – írja.

A Kína miatt aggodalmaskodók elégedetten vehették tudomásul, hogy a birodalmi selyemutak „fertőzési korridorrá” és „turisztikai no-go zónává” váltak. „Ostoroztuk a globalizációt: íme, a gondolat, hogy hazahozzuk vállalatainkat, üzemeinket, tőkénket, a gondolat, aminek az amerikai elnök vált bohócszerű élharcosává, kezd tendenciává válni, úgy tűnik fel, mint a gyógyszer, a vakcina, a vezeklés egy globális, határokon túlnyúló járvánnyal szemben” – fogalmaz BHL, hozzátéve: a válság megelégedéssel tölti el azokat is, akik a repülők széndioxid-kibocsátása miatt panaszkodtak: „íme, hát győzelmet arattak a büntető szemléletű, immobilis környezetvédelmi mozgalom hamis prófétái!”

„Európa olyan, mint egy szita, dörögte Marine Le Pen. Zárjuk le a határokat a nagyvilág nyomorultjai, a törökországi migránsok előtt, hörögték a demagógok és a populisták. Az imájuk teljesült. Éljenek a rasszisták, a xenofóbok, a szuverenisták, akik majd kicsattannak az örömtől, hogy a koronavírus igazolja gyanújukat minden iránt, amit áthalad, elhagyja hazáját, elköltözik, közlekedik. Éljen Matteo Salvini, akinek már kampányolni se kell, hogy Észak-Olaszország úgy elbarikádozza magát, mint Fort Alamo. Előre, görög neofasiszták, játsszátok ti a partiőrséget, és miközben vasrudakkal csapdostok, húzzátok fel a kontinens felvonóhídjait.

– teszi fel a kérdést BHL.

„A nulladik páciens megszállott keresése, aki ránk hozta a bajt: Afganisztánból visszatért turista? Egy óvatlan humanitárius önkéntes? Egy felelőtlen, Milánóban is megfordult üzletember?” BHL szerint ez a kutakodás a boszorkányüldözés és a tömegindulatok iránti megújult szenvedélyünkkel kapcsolható össze. „A lelkek és a testek találkozása, az iskolai padok koptatása, a városi élet – mindez hamarosan a múlt ereklyéjévé válik? A válság meghozza a kegyelemdöfést a mozi számára a Netflix korában, a fesztiváloknak a YouTube korában, az önkormányzati választásoknak, amikor elég a Twitteren szavazni?” 

BHL azt is rossz szemmel nézi, hogy a kézfogást, a köztársasági szolidaritás szimbólumát „betiltották és démonizálják”.

Mintha ez az új járvány (ami tán nem is halálosabb, mint egy másik, de ami nagyon erőlködik – miközben mi a fertőzések tempóját skandáljuk és figyeljük, miként lépünk át egyik stádiumból a másikba –, hogy olyan súlyosnak tűnjön, mint az athéni vagy a velencei pestis) az igazság kihívása lenne egy melankolikus, öngyilkos hajlamú, a halálösztön által kísértett emberiség számára, ami ebben a vírusban megtalálta a kétségbeesés végső okát” – írja a filozófus.

Mégiscsak súlyos a helyzet

„Múlt héten talán alulbecsültem a járvány súlyosságát” – ismeri be ugyanakkor március 23-i cikkében BHL, hozzátéve: „természetesen” fenntartja álláspontját azokkal kapcsolatban, akik csak arra vártak, hogy „a globalizációt bűnné, az utazókat az emberiesség elleni bűntett elkövetőivé, a másik megsegítésének és a testvériségnek a gondját az új kolera idején fölösleges luxussá változtassák át”. Mégis, elfogadja, hogy meghatározatlan időre különös, soha nem látott körülmények között élünk; bár talán túlzás soha nem látottnak nevezni a mai helyzetet, hiszen Pasteur, az antibiotikumok, a tudományos felfedezések előtt – írja BHL – az emberiség szokásos tapasztalata volt mindez.

„Minden túl gyorsan történik” – kezdi március 30-án megjelentetett szövegét BHL. Túl gyorsan terjed a vírus, „de a másik vírus is”, a folyamatos információ és a közösségi oldalak vírusa, ennek okán csupán a következőkben lehetünk biztosak.

– húzza alá. „Látjuk, ez a gondolat miképpen erősíti a xenofób reflexeket: ma a kínai vírusról beszélnek, holnap már bizalmatlanul fordulunk az idegenek és a migránsok felé (…) Ez a gondolat ugyanakkor arra is alkalmas, hogy táplálja a nagy bolygószintű böjt eszméjét, ami mostanság nagy népszerűségnek örvend: »az öröm és a prosperitás hajszája miatt a bolygó túlhevült állapotban volt, amit csupán egy régimódi járvány hűthetett le«...” A globalizáció és a járvány összekapcsolása hamis – véli BHL, hiszen nem volt még akkor globalizáció, amikor a Genovából és Marseille-ből kiinduló pestis elpusztította az európai lakosság harmadát, sem a XVI. és XVII. századi diftériajárványok idejében, sem Kr. e. 412-ben, amikor lesújtott a történetírás által jegyzett első járvány.

„Kétezer évvel alatt semmi sem változott jelentősen azt illetően, hogyan védekezünk egy új vírussal szemben” – hangsúlyozza a gondolkodó. Már Hippokratész arról számolt be, hogy a görögök elzárkózással vették fel a harcot a járvánnyal, Boccaccio is a védekezés ezen módját ajánlotta. „Amikor a természet egy új vírussal szembesít minket, nem bizonyulunk fejlettebbnek, mint Boccaccio kortársai.

Bernard-Henri Lévy illúziónak tartja, hogy a járvány után a világ ugyanolyan lesz, mint korábban. Georges Canguilhem, aki „dekonstruálta a betegség szubsztancialista filozófiáit”, rámutatott, hogy a szervezetet, legyen egyéni vagy kollektív, mindig megjelöli, megváltoztatja a betegség. A nagy járványok állhatnak az antik görögök „demokratikus csodájának” hanyatlása mögött, s a pestisből kilábalt világ nem csak a kórházakat, hanem egy fegyelmezési modellt is hagyott ránk, ami sokáig ihletül szolgált a gyárak és a börtönök számára. A spanyolnátha is számos jelenségnek alapozott meg: a dél-afrikai apartheidnek, a sport és a szabad levegőn tartózkodás kultuszának, a kórházak fejlesztésének, valamint annak a melankóliának, ami a betegségből gyógyultak – F. S. Fitzgerald, Nancy Cunard vagy Dashiell Hammett – írásait jellemezte.

Az orvosi hatalom veszélyei

Hogy a koronavírusnak milyen következményei lesznek, még korai lenne megmondani – mondja BHL. „A legrosszabb jelenség a mai helyzetben: Kína, aminek lesz képe, hogy leckéket adjon nekünk egészségügyi válságkezelésből.

A legjobb: Milánó és Párizs lakosai, akik otthonuk ablakából üdvözlik a Köztársaság fehér huszárait, orvosainkat.”

Április 3-i írásában Bernard-Henri Lévy az „orvosi hatalom” veszélyeiről értekezik. Rámutat: Michel Foucault élete végén megszállottan foglalkozott a társadalom általános „medikalizációjának” gondolatával, amin az orvos kijelentéseibe vetett, szinte vallásos bizalmat értette, valamint azt, hogy a politikai vezetőket az elhivatott, jószándékú orvosokkal kívánják helyettesíteni.

BHL szerint bár járvány idején ez érthető, nem engedhetjük meg, hogy a politika hosszútávon „csupán a testi egészséggel foglalkozzon”. „Biztosak vagyunk abban, hogy a jó egészség megőrzése az emberi egzisztencia legfontosabb gondja? Nem léteznek más értékek – például a szabadság, az igazságosság, a testvériség –, amelyek ugyanannyira fontosak, mint a túlélés vagy maga az élet? Ki kell rekesztenünk a közbeszédből és a hírcsatornák műsorából más aktuális, fenyegető katasztrófákat: az Iszlám Állam visszatérését a Közel-Keleten; az Oroszországgal szemben meggyengülő Ukrajnát, amit magára hagyták szövetségesei, és amit gyakorlatilag az elszakadt köztársaságok elismerésére kényszerítettek; vagy éppen a másik tragédiát, ami épp úgy egészségügyi jellegű is lenne, azt, amit az 1929-ihez hasonló új gazdasági válság hozna el?” – kérdi. 

„A járványt le fogjuk győzni. Azt azonban nem engedhetjük meg, hogy a társadalmi eltávolodás, a meggyógyult, ám elzárkózott és a világtól hosszú időre elbúcsúzott emberiség kellemetlen szaga megmaradjon utána” – szögezi le BHL. 

***

A koronavírus, a járvány és az egész életmódunkat átalakító karantén a kortárs gondolkodás nagy alakjait is megszólalásra késztették. A Mandiner ezért elkezdte Korona-gondolatok cikksorozatát, amiben a legkülönbözőbb országok nemzetközi hírű, legkülönbözőbb nézetrendszerű gondolkodóinak friss megszólalásait szemlézzük.

Eddig szemléinket (többek között Yuval Noah Harari, Alain Finkielkraut, Douglas Murray, Slavoj Žižek és Michel Onfray gondolatait) az alábbi linken keresztül olvashatják!