Az a baj, hogy magyarok vagyunk?

A saját nemzetével szembeni rosszindulat, a gyűlölet, az irigység szinte már hátborzongató méreteket ölt manapság a magyar parlamentben is. Legutóbb Szabó Tímea felszólalása döbbentett rá erre. A „felszólalást” is még finoman fogalmaztam a megnyilvánulásával kapcsolatban, mert az inkább egy kirohanás volt.

Szeretném megnyugtatni a képviselő asszonyt. Nem szeretnénk senki elől elvenni semmit sem. Csupán megköszönjük, ha kapunk segítséget. Kire számítson az ember, ha nem a saját vérére, a saját nemzetére? Tudniillik,

Sajnálatos, ha ezt a történelemórákon máshogy tanították, vagy éppen a különböző eszmék másként állítanak be bennünket, a határon túlra kényszerült magyarokat.

Sajnálatos, hogy az Ország Házában, ahol a Szent Korona fennhatósága alatt végezhetik munkájukat, pont a saját elszakított nemzetrészeiktől sajnálják az adományokat. Mit vétettünk Önöknek, hogy így kell bánniuk velünk? Mi a bűnünk? Az, hogy magyarok vagyunk?

Az anyaországiak is számíthatnak ránk, ha segítségről van szó. Gyűjtöttünk, adományoztunk beteg gyermekeknek, a köz javára. Elköltjük a beváltott eurónkat Önöknél, amikor az anyaországba utazunk. A magyar sportsikereket csodáljuk, szurkolunk és bizony könnybe lábad a szemünk, amikor megszólal a magyar Himnusz. És ez így lesz a jövőben is.

Ön szerint vajon van olyan ország, van olyan kormány, ahol előbb nem az ország készleteit biztosítják be rendkívüli helyzetben, és csak utána gondolnak másokra is?

És talán nem is vagyunk annyira mások...

„Meglep, mert egy emberből kibuggyan az aljasság, mint a varangyból a méreg? De gondold csak meg, miféle ez az ember? Milyen torz, milyen erőtlen, mennyire csak gyűlölet és irigység az ereje? Töröld le a váladékot, mely arcodra fröccsent, ne taposd el a varangyot, mert cipőd bepiszkolod vérrel és gennyel”  – írja Márai Sándor, a kassai polgár. Erős szavak. Mégis, ezek helyett inkább imát mondunk az Ön és társai lelki békéjéért. Mert sosincs késő a megtéréshez, a kiengesztelődés és szeretet útjának megtalálásához. Bízunk Jézus szavainak irgalmasságában: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.” (Lk 23,34) 

Ha már szeretni nem tudnak bennünket magyar létünkre, legalább ne bántsanak… Megteszik azt itt mások, higgye el, kérem. Köszönöm!

Mindenkinek jó egészséget és kitartást kívánok ezekben a nehéz időkben! Isten, áldd meg a magyart!