A feltétel nélküli feltételei

„Szabad-e megdöbbenni, ha a legnagyobb tőkések itt a COVID19 pandémiával elindult gazdasági világválságban a feltétel nélküli alapjövedelemről kezdenek el polemizálni, sőt bevezetését az államok sürgős teendői közé sorolják? Mi történt? Csak nem leszokott a farkas a húsevésről? Többről van-e szó, mint a gazdaság felpörgetéséről és a tőzsde megnyugtatásáról?

Nem hagyhatjuk válasz nélkül ezeket a kérdéseket, mert egyre tisztább a kép, hogy sokkal többről van szó, mint a tőzsde igényéről. Sőt úgy tűnik, hogy civilizációnk 2020-ban végre elérkezett a XXI. századba, amikor végre a munka fogalma újra kezd kitágulni. Felfogásom szerint az állami lét előtti ember minden tevékenysége néhány százezer éven át munka volt, hiszen munkának tekintek minden olyan emberi tevékenységet, ami életünk és életfeltételeink megújítását szolgálja boldog és boldogtalan pillanatainkban, születésünktől halálunkig, a tűz körüli tánctól a mesemondáson keresztül az elejtett vadak feldolgozásáig.

A ma uralkodó kapitalista dogma a munkát elidegenítette a személyes életünktől, leszűkítette a munkaeszköz és áru előállítására, illetve mindarra, amit az állami és önkormányzati alkalmazottak végeznek. Mindezek ellenértékét jövedelemként kapják az emberek. Viszont családon belül, ami nem árutermelés, azt a dogma nem tekinti munkának. Nem munka a gyerek pelenkázása, szoptatása, nevelése, nem munka a társadalmi mozgalmakban, egyházakban, egyéb közösségekben folyó tevékenység se, kivéve, ha intézményesült formában zajlik. Dogma szerint a kultúra befogadása se munka. Sok alkotóművész nyomorog, mert a kor embere nem becsüli munkának a műalkotást. Munkát végzek-e akkor, ha gyönyörködöm Jan van Eyck festményeiben, hallgatom Dohnányi zenéjét, elmegyek egy táncházba, operett előadásra, magyar nóta estre, kabaréra, elmerülök egy művészeti alkotó tábor világában, vagy éppen középkori lovagként felvonulok, vagy hívőként templomi szertartáson veszek részt?

Néha az állam is elismeri a kultúra munka mivoltát, pl. a kafetériában, aminek bizonyos hányadát csak kultúrára költhetem. Lelke mélyén mindenki érzi, ahogy én vallom is, hogy a kultúra befogadása, megélése és továbbadása is munka, alkotó tevékenység, ami éppen annyira lényegi része az emberi életnek, mint a hétköznapi meló, de nem próbálom megmagyarázni, hogy hétköznapokban miért nem tekintjük munkának.”