Meg kell találnunk a többi ellenzékivel is a közös pontokat

„Ez a »más irány« nem teljesen világos. Mihez képest mást?

A néppártosodás folyamata véget ért, a Jobbik most már középre pozícionálja magát, ami azt jelenti, hogy igyekszik minden tisztességes magyar embert megszólítani. Tehát nem az ideológiai kérdéseket hangsúlyozzuk elsősorban, mert ha ezt tennénk, a jobboldaliságunkat hangsúlyoznánk, akkor már a rajtvonalnál azt üzennénk, hogy nem is akarunk foglalkozni azokkal az emberekkel, akik nem jobboldaliként határozzák meg magukat. Nekem viszont az a kötelességem, ha már a választók a munkaadóim, hogy minden egyes választói elvárásnak próbáljak meg eleget tenni, azokkal az eszközökkel, amelyeket a szavazók a kezünkbe adtak.

Nem hinném, hogy van olyan párt – beleértve a Fideszt is –, amelyik nem azt gondolja magáról, hogy minden tisztességes magyar embert igyekszik megszólítani.

A Fidesz pusztán a saját szavazóit akarja megszólítani, de még tőlük és mástól sem vitatom el a hitelesség lehetőségét. Majd a választók eldöntik, hogy azok-e. Nekünk ugyanakkor fontos, hogy miközben meg kell őriznünk a saját arcélünket, meg kell találnunk a többi ellenzékivel is a közös pontokat.

Igen, pont erre a saját arcélre próbálok rákérdezni, de talán majd később kirajzolódik. Indíthattuk volna ezt a beszélgetést azzal a bárgyú álkérdéssel, hogy akkor most ön zsidó-e vagy náci, de figyelve az identitását, világnézetét firtató kérdésekre mostanában adott válaszait inkább azt kérdezném meg, hogy miért is lépett be annak idején a Jobbikba.

Azért mert találkoztam egy társadalmi problémával. Én Miskolcról érkeztem, és egy olyan iskolában tanítottam, ahol lényegében csak cigány származású gyerekek voltak. Cigány értelmiségiek hozták létre ezt az iskolát egyébként. Olyan valósággal találkoztam ott nagyon töményen, amit nem akartam a saját gyermekeim jövőjének. És azt gondoltam, hogyha az ott megtapasztalt jelen lesz az ország jövője, akkor nekem valamit tennem kell a közéletben, hogy ez ne így legyen. Természetes, hogy egy olyan párthoz csatlakoztam, amelyik egyáltalán kimondta, hogy létezik ilyen probléma.

Nem azt mondta ki, hogy létezik probléma, hanem azt, hogy létezik cigánybűnözés mint sajátos bűnözési fogalom. Illetve egyenruhás felvonulásokat szervezett romák lakta helyeken. Azt ugye nem kell elhinnem, hogy ezek a probléma megoldása irányába mutató lépések voltak?

Azt mondtam, hogy kimondta a problémát, és nem azt, hogy akkor hiteles megoldást tudott kínálni. Ez a segélykiáltás volt.

Ez a romagyilkosságok időszaka, ön az idő tájt lépett be a Jobbikba. Nem mondta a párttársainak, hogy nem kéne élezni az amúgy is pattanásig feszült helyzetet?

Amikor beléptem, a helyemet kerestem abban a rendszerben. Nem üzeneteket továbbítottam, hanem feladatokat vártam.

Mi volt a véleménye a Magyar Gárdáról?

Társadalmi felkiáltójel volt. Jelzés volt az állam felé, hogy a magyar emberek úgy érzik, hogy bűnügyileg fertőzött területeken magukra vannak hagyva.

Gárdatag nem volt?

Nem.

Nevezhetjük felkiáltójelnek, de a szavaiból számomra lényegesebb, hogy nem volt megoldás. Nem érzi úgy, hogy a néppártosodás szómágiával el van fedve az, hogy tévedtünk? Hogy nem volt helyes ez az irány?

Bizonyos értelemben a néppártosodás beismerése annak, hogy a Jobbik részese volt annak a lövészárok-politikának, ami megosztja a társadalmat, és nem a megoldások felé vezet, pusztán a probléma kimondásáig jut el. Nekünk viszont nem elég kimondani a problémát, hanem meg kell oldani. Megoldani meg úgy tudjuk, ha maga a párt is konszolidálódik, és nyit olyan társadalmi rétegek felé is, amelyekkel szemben korábban meghatározta magát. Mi a baloldallal szemben határoztuk meg magunkat, de ha a nemzet léte a tét, akkor olyanokkal is együtt kell tudnunk működni, akiktől világok választanak el.”