Most bezárkózunk, hogy aztán újra kinyissunk

Hivatalosan négy hónapja kezdett el komoly problémát okozni az új koronavírus, a 21. század spanyolnáthája, ami huszadik századi rokonához képest nem nyugatról, hanem keletről söpör végig a világ öt kontinensén. A közmegegyezés Vuhan városát tartja a virális fertőzés központjának, ami vagy igaz, vagy nem, mindenesetre tény, hogy először ezt a metropoliszt és annak lakóit érintette a legrosszabb esetben fulladásos halállal járó betegség. És nem is akárhogy: a máskor hömpölygő autóárral teli utcákon egy idő után leginkább a különféle hatósági gépjárművek haladtak csak, az utcai árusok ezrei helyett jobbára biológiai-vegyi védőfelszereléssel ellátott rendőrök-katonák masíroztak a milliós nagyváros utcáin.

A vírust ugyanis egy hermetikusnak mondott karantén sem tudta megállítani: mint általában a vírusok, a COVID-19 nevű betegséget okozó SARS-CoV-2 is nagyon könnyen átjutott az emberek által felállított fizikai és kevésbé fizikai akadályokon, és egyhamar a világ legtöbb országába eljutott Chilétől Oroszországig, az Egyesült Államoktól Új-Zélandig. Határkerítések, folyók, óceánok sem voltak képesek eddig megállítani, de a nyílt határok, az összeért és túlzsúfolt városok közvetve még elő is segítették a terjedését.

Megdőlni látszik a remény, hogy nem lesz kevésbé halálos, mint egy sima influenzajárvány. Hiszen exponenciálisan emelkedő, egyik napról a másikra akár több száz fővel is nőhet bolygószinten az elhunyt betegek száma.

Megdőlni látszik az a remény is, hogy majd a nagy környezeti hőmérsékleti értékek (mínuszok és pluszok) megállítják majd a terjedést. Talán csak lelassítják – talán milliók reménysége itt a „csak” szócskában van –, ami időt adhat az egyéb eszközökkel történő megfékezéshez, és talán ahhoz is, hogy egy használható vakcinát találjanak az időközben két törzsre mutálódhatott vírusra. Bár az is lehet, hogy mire vakcina lenne, a vírus magától eltűnik – talán éppen egy barlangba, vissza.

Ahogy évente az influenza fel-felbukkan az év egy adott szakaszában, úgy az új koronavírus is vissza-visszatérhet pár évente. Új, gyilkosabb formában is akár. Az emberek világának – amely nem ettől fog összeomlani, nem ettől lesz vége minden idők lehető „legjobb” világának –,  az államoknak és azt alkotó embereknek azonban már most le kell vonnia a tanulságot.

Először is abban, hogy a teljesen korlátlan mozgás nem egy alapvető jog – hanem egy olyan vívmánya az emberi létnek, amit virális hónapokon kívül sem szabad teljesen kontrollálatlanul és feltétel nélkül megadni a világ körül. Bezárkózni nem kell, de egy ország és egy régió se legyen a globalizmus átjáróháza.

Másodszor abban, hogy ne a gazdasági mutatók legyenek elsődlegesek, a vírussal sújtott hónapokon túl sem. Egy jól működő, jól finanszírozott, megfelelő tartalékokkal rendelkező közegészségügyi rendszer kialakítása ne csak cél, hanem valóság legyen – olyan, amihez minden állampolgár fordulhat és megbízhat benne. Az álhírek terjedésének és az orvosi egyetemeken végzettek elvándorlásának csökkenése máris borítékolható lenne ezzel.

Harmadszor:

akkor is a modern társadalmakban, amikor éppen nem fenyeget egy vírus a „világvégével” – hiszen az egyéni döntések nem csak cseppfertőzéssel hatnak arra a kontextusra, amiben a fertőző egyén él.

Negyedszer: a légi közlekedési szabályok, valamint a közösségi közlekedés közösségi szigorítását nyugodtan átgondolhatnák akkor is, amikor nincs „kolerajárvány” – a közterek higiéniai ellenőrzése, avagy a tömegközlekedési járművek jobb fertőtlenítése akár más betegségek terjedésének is megálljt parancsolna, és már vonzóbbnak találtatna sokkal több ember számára.

Idealizmus? Igen. Jól tudom, hogy a világ másképp működik, azonban az a disztópia, hogy szkafanderben kelljen mozogni, a jelenlegi állapotok konzerválása mellett egyre közelebb kerül. Változtatni kell, és nem csak a fizikai értelemben virológiai védelmen. A gondolatokat megtámadó „vírusok” ugyanis nagyobb pusztítást visznek végbe a fejekben.

Ha mostani világméretű vihar véget ér, tanuljunk és változtassunk: nyissuk ki újra az ablakokat, de már figyeljünk jobban és készüljünk jobban a következőre. 

Mert az nem kérdés, hogy jönni fog. Csak az a kérdés, hogyan várjuk. Várjuk jobban!