A jóléti dekadencia általunk ismert formáit kis időre elfelejthetjük.
„A vírusnak is vannak jogai. Alapjoga például, hogy terjedjen. Határok nélkül. Ez így korrekt politikailag.” Kortárs Nostradamus
Március idusán kezdődött. Az óvodában egy édesanya felháborodott körlevélben méltatlankodott: az óvoda vezetője nyomatékos kérésének megfelelően gyermekét két hétre önkéntes karanténban célszerű tartania, mivel a szülők munkájuk révén jártak a járvány európai epicentrumai közelében. Több szülő is egyetértéséről biztosította, elindult a lavina. Korábban volt már ehhez hasonló, felháborodott eszmecsere a kéz-láb-szájfertőzés felbukkanásakor is. Akkor azért, mert az óvónők fegyelmezetten kérték a szülőket, tartsák otthon fertőző gyermekeiket, amennyiben lehetséges.
Felelősség, demokrácia, alapvető jogok, emberi jogok, egyéni szabadságjogok és persze a közösség jogai. Minden érv elhangzott, hiszen a 21. században az önkormányzati intézmények is egyértelműen az egyéni igények kiszolgálására hivatottak.
Közösség és egyén viszonyát jól példázzák ezek az eszmecserék. Meglepő módon a közösségben lévő gyermekek és pedagógusok érdekére rámutató körlevelemre magán válaszokban köszönték meg a „bátor kiállást” azok a szülők, akik egyébként ellenvéleményt formálnának, de a csoportnyomás miatt inkább hallgatnak. Néma gyereknek pedig az anyja sem...
Ellenvélemény az, amikor az intézmény és a szülő az egyéni részérdekek helyett a közösség érdekére rámutatva jár el?
A kisebbség diktatúrája a többség felett: bárányhimlős, szipogó, köhögő, lázas óvodásokkal megérkezni az óvodába a lehető legelegánsabban, majd értetlen arccal fogadni az óvónők visszafogott kérését: igyekezzünk ne fertőzni másokat. Sértődötten sarkon fordulni, a leghatározottabban kikérve magunknak ezt az arrogáns, képmutató, okostojás magatartást. Priceless! A holland csak ennyit mondana: „doe maar normaal dan doe je al gek genoeg!” (Viselkedj normálisan, úgy is kellően őrült vagy...)
Emlékszem, pár éve a hegyvidéki dűlőn kértem meg rendkívül udvariasan egy budai úrihölgyet arra, hogy legyen kedves miniatűr kutyája piszkát zacskóba csomagolni, mire ő a retiküljét lendítette felém. Thatcher-rajongóként ez kimondottan imponált.
Meglehetősen groteszk módon az önkéntes karantén lehetőségét és valamint a világbéli folyamatokat sokáig figyelmen kívül hagyó
Figyeljük ezt kellő humorral és sztoicizmussal!
Mialatt a digitális tanrendre és a távoktatásra szoktunk itthon, a főzés-kert-tanulószoba háromszögben nem volt alkalmam pennát ragadni – így utólag látom, hogy már számos cikkben fogalmazódtak meg velős karantén-gondolatok. Primer forrásként kiemelném, hogy Békés Márton a nemzeti ünnepre megírta szabadságharcos gondolatait: „A koronavírus-járvány első halálos áldozata a liberalizmus”. Pontos. A jelenlegi vészhelyzetben természetesen a politikai józanság és higgadtság a lényeges, ugyanakkor érdemes felfigyelni arra, hogy most múlik pontosan egy időre a globalista és határok nélküli liberalizmus eszméje. Ennek ékes tanúbizonysága az, ahogyan egyes baloldali és liberális gondolkodók és aktorok az olvasztótégelyes, világpolgár életmódból is levezethető pandémia kezelésének hiányosságait a nemzetállamok nyakába varrják.
Emlékezzünk csak vissza az Egészségügyi Világszervezet főigazgatója, Dr. Tedros Adhanom Ghebreyesus februári nyilatkozatára, aki még akkor is a szolidaritásra és a stigmák, a kirekesztés elkerülésére szólította fel a világtársadalmat, amikor már javában tombolt a járvány Kínán innen és túl is. Végül csak deklarálták a világjárványt, aminek a kezelése ezt követően a nemzetállamok hatáskörébe került. A közösségi médiában zajló kommentfolyamokat figyelve sokunkat elgondolkodtat, hogy milyen sokan gondolják a történelmi elefántcsonttornyokban– úgymint az ENSZ, WHO – aktákat tologató, cselekvőképességükben pehelysúlyú hivatalnokokat, diplomatákat rendfenntartó katonáknak. Az utópisztikus nemzetközi szervezetek lennének a béke, a biztonság és a humán egészség letéteményesei? Aligha. Az ENSZ és egyéb nemzetközi szervezetek missziójukat tekintve a nemzetek fölötti légtérben lebegve csak ajánlásokat képesek megfogalmazni: mindez az egyes államok helyi cselekvéseit aligha tudja pótolni. A matek járvány idején is valóban egyszerű.
A járványra tekinthetünk sokféleképpen, egy azonban nehezen vitatható: a globális-lokális dilemmák lakmuszpapírja lett. Az idő és a történelem mond ítéletet a pandémia kezelésének hatékonysága és ésszerűsége fölött. A virális és hálózatos technológiákhoz szokott globalizmus jelenleg önmagát emésztgeti (fel), és meglepően lomhán reagál a vírus verdiktjére.
Ne riogassunk ugyanakkor világvégével, hiszen
Böszörményi Nagy Gergely recenziója szerint minden nagy birodalom életében eljő a kijózanodás kora: a válságból bukás, majd paradigmaváltás is kicsírázhat. Az Európában régóta óhajtott, minden szegmenst átszövő digitalizációt is előmozdította például a koronakrízis, ami szintén izgalmas folyamatokat indíthat el. Itt van például egy zseniális Zuckerberg-szatíra február 25-éről: a guru lelkesítő felhívása a lusta, böjtölő keresztényeknek címezve. „Szenteskedő böjt helyett hedonizmust és még több Facebook-bejegyzést, aktivitást szeretnék látni. Nem menő a digitális böjtölés!” Ha már humor: vannak, akik magát a magyar miniszterelnököt tartják a koronavírus-járvány felelősének, de nem lehet, hogy mégiscsak Zuckerberg a gyanúsabb? Az otthonukba szoruló digitális bennszülöttek száma exponenciálisan nő, megfelelve ezáltal a zuckerbergi posztolási algoritmusnak...
A jelenlegi vírushelyzet kapcsán sem tudom elhessegetni a houellebecq-i gondolatvilágot. Az egy sziget lehetősége című regénye továbbra is piedesztálon van e sorok írójánál. A provokatív, disztópikus regény számos mozzanata szolgál analógiául a koronavírus féktelen terjedése nyomán kialakuló társadalmi folyamatokra. Amennyiben a regény narratíváját domináló fiatalságkultuszt globalizációkultuszra cseréljük, számos érdekes következtetést vonhatunk le. De nem kell ennyire messzire mennünk. Elég ha olvasunk kortárs konzervatív politikusokat és filozófusokat a világ bármely szegletéből, akik egybehangzóan állítják: a nemzetállamok szerepe felértékelődik – mi több, akik az elmúlt évtizedekben a történelem végét vizionálták, most mind mennek a levesbe egy „nyavalyás ragály” miatt (itthoni gyerekszáj).
Drágán add az életed. Die Hard. A globalizáció bizonyos jóléti aspektusai esetében ez „die easy”, legalábbis egy kis időre biztosan. Mindenkinek ki kell lépnie a komfortzónájából – ezt mondja a miniszterelnök is.
Itt van viszont a Dekameron, olvasmánynak. A kazamata pedig hűs és megvéd a lövegektől. A végén minden a helyére kerül.
Nyitókép: Vanília égbolt - Tom Cruise rohan át az üres Times Square-en
Az új magatartásformák ugyanúgy terjednek, mint a járványok, és a 21. századra a túlzások vették át a főszerepet az emberi viselkedés alakításában; az ok az „egyharmados kisebbségek” és a „szuperterjesztők” felemelkedése – állítja önkritikus könyvében Malcolm Gladwell.
A volt EP-képviselő szerint az elmúlt mintegy száz évben a külső erők megtalálták azokat az ágenseket, akik belül tudtak zavart kelteni vagy idegen érdekeket megjeleníteni.
Az ESG, azaz a fenntartható szempontok szerinti teljesítmény javítása érdemben segíthet a tőkeköltségek csökkentésében, különösen részvénykibocsátásoknál, de az eredmények ágazatonként, vállalatmérettől és földrajzi helyzettől függően jelentősen eltérhetnek. A kérdés az, hogy elég-e egy jó ESG-értékelés ahhoz, hogy tartós pénzügyi előnyt teremtsen.
Mintha a 21. században a szuverenitással nem lehetne foglalkozni.
Rácz András évek óta a valóság peremén egyensúlyoz – bosszúszomja miatt most a mélybe zuhant: a tankok után egy kisbuszt is benézett.
A konzervatívok hosszú ideje vesztésre állnak a kultúrharcban, de Donald Trump újabb győzelme fordulatot hozhat. Hajdú Tímea írása.
Travis Timmerman arról is mesélt, milyen volt hónapokig az Aszad-rezsim börtönében ülni.
A volt amerikai házelnök, Nancy Pelosi egy hivatalos luxemburgi út során szenvedett balesetet, de állapota stabil, és a kórházból is folytatja munkáját.
