Emlékezés a fekete márciusra

„Harminc éve történt. Igen, már három évtizede, hogy Marosvásárhelyen elszabadult a pokol, magyarok, románok estek egymásnak, öt halott és rengeteg sebesült maradt a csatatéren.

A történet bizonyos szereplői ismertek: Sütő András, akinek kiverték a szemét, a „Bolyait” kereső és agyonütni igyekvő falusi románok, valamint a cigányok, akik ne féljetek, magyarok, megjöttek a cigányok! csatakiáltással végül eldöntötték az ütközetet. Ezek tehát a harminc éve megesett összecsapás mozaikkockái, de a teljes kép csak nehezen áll össze.

A fekete március előzménye természetesen a decemberi puccs, amelyet egy ideig forradalom néven emlegettünk, de amelyről mára már világos, hogy valójában nagyhatalmi ösztönzésű belső hatalomátvétel volt. A katonák a legtöbb esetben egymást lőtték, nem pedig titokzatos terroristákat vagy a Securitate állományát, amelynek tagjai közül az eszesebbje addigra már demokratára váltott, és teljes gőzzel igyekezett befeketíteni tegnapi kenyéradóját, a pártállamot. Romániában 1990 első három hónapjában kavargott minden, kevesen láttak tisztán. A kevesek egyike – hogy elfogultsággal ne vádoljanak, leírom – az akkor már jó ideje Magyarországon élő Tamás Gáspár Miklós, akinek cikkét eltűnődve és hitetlenkedve olvastam akkoriban egy eldugott folyóiratban. TGM valami olyasmit írt, hogy korai még az öröm, Románia elmaradottságán, az elérhetetlen vidéki falvak helyzetén, a magyar–román gyűlöleten a hirtelen támadt tisztító vihar, amit forradalomnak kereszteltünk, aligha segít. Igaza lett.”