Miért keresztény gyökerű a szociális gondoskodás?

„Sankt Gallenben található a bencés rend talán legfontosabb könyvtára. Őriznek ott egy pergamentekercset. Ennek a 9. századi tekercsnek az egyik oldalán Szent Márton életének leiratát találhatjuk, a másik oldalán viszont van egy alaprajz egy korabeli kolostorról. Ez nagyjából azoknak az évszázadoknak az egyetlen épen fennmaradt kolostor alaprajza. A kolostorban természetesen minden megtalálható, amire akkor szükség volt: templom, konyha, istálló. Ami feltűnő, hogy a novíciusoknak – az új jelölteknek – a lakhelye mellett közvetlenül nem a templom volt, nem a konyha, de nem is kápolna: hanem betegápolási házak, ahol a rászorulókat gondozták. A novíciusoknak tehát hivatásszerűen a rászorulókról kellett gondoskodniuk – ez valamikor a 800-as évek társadalmának lenyomata. Akkor még kiforrott államrendszerről, kiforrott jogszabályalkotásról nehezen lehetett beszélni. Ekkor nem volt még szociális törvény, társadalombiztosítás, de esetfelelős és projketmenedzser sem.

Az egyházak szociális területen végzett tevékenysége tehát nem valami újkori jogszabályokon nyugvó kötelezettségvállalás, hanem a több ezer, több száz éves természetes missziójuk folytatása.

Az egyházak társadalmi missziós tevékenységét a magyar Kormány éppen ezért elfogadja és támogatja. Magyarországon a szociális szolgáltatások 25%-át egyházi szereplők nyújtják. Olyan szolgáltatók, amelyek egyházi háttérrel, állami finanszírozással szerepet, segítő szerepet vállalnak a társadalom, a nemzet rászoruló polgárainak megsegítésében, gyógyulásukért mindent megtesznek.

És a lényeg itt következik: meddig terjed a felelős segítségvállalás, a napi feladat átvállalás? Meddig hasznos, és honnan kontraproduktív bármilyen jobbkéz nyújtás?

A keresztény, katolikus szociális felelősségvállalás arcéle tűpontosan rajzolódik ki XI. Piusz pápa Quadragesimo Anno kezdetű enciklikában írt soraiban: »Amit az egyes egyének saját erejükből és képességeik révén meg tudnak valósítani, azt hatáskörükből kivenni, és a közösségre bízni tilos. Éppen így mindazt, amit egy kisebb és alacsonyabb szinten szerveződött közösség képes végrehajtani és ellátni, egy nagyobb és magasabb szinten szerveződött társulásra áthárítani – jogszerűtlenség, és egyúttal súlyos bűn, a társadalom helyes rendjének felforgatása...«

Tehát jogszerűtlenség, bűn, felforgatás: ha nem a rászorulót akarom képessé tenni a megélhetésre, hanem meghagyom a rászorultság állapotában.

Éppen ezért építi 10 éve az Orbán kormány a segélyezés helyett a munka világát. Éppen ezért követünk olyan fogyatékos politikát, amelyben az irányok, a tervek, a támogatások az önálló, a minél önállóbb élet irányába mutatnak. Éppen ezért indítottuk el az »Érték vagy!« programsorozatot, melynek célja, hogy azok a megváltozott munkaképességű honfitársaink is munkahelyet találjanak, állandó jövedelemmel rendelkezzenek, akiknek még nem sikerült. Mert a megváltozott munkaképesség nem megszűnt munkaképességet jelent, és főleg nem a munkavállalás akaratának megszűnését.

Így ér össze a keresztény alapokon nyugvó szociális doktrína és az Orbán kormány egyéni létbiztonságot támogató nemzet – azaz közösség – politikája.”