Angolszász tömbösödés? A Brexit lehetséges világpolitikai hatásairól

A Brexit kapcsán eddig elsősorban annak a brit gazdaságra rövid távon gyakorolt lehetséges hatásai képezték élénk médiaérdeklődés tárgyát, illetve Skócia és Észak-Írország kérdéséről hallhattunk valamennyire is bővebben. Arról viszont szinte egyáltalán nem esett szó, hogy az esemény milyen változásokat eredményezhet világpolitikai szinten. Holott Nagy-Britannia, noha már pusztán árnyéka korábbi önmagának, még így is

E téren puszta gazdasági, katonai és demográfiai súlyánál nagyobb jelentőséget kölcsönöz neki az EU, a NATO és az angolszász világ belső dinamikájában játszott stratégiai szerepe, illetve geopolitikai helyzete. 

A Brexit világpolitikai hatásait elsősorban két szempontból vizsgálhatjuk: Egyfelől milyen úton indul el az EU-ból kilépett Nagy-Britannia, másfelől pedig milyen úton indul el a Nagy-Britannia nélküli EU. 

Nagy-Britannia elsősorban az angolszász világ felé fordulva igyekezhet és már igyekszik is újrapozicionálni magát, és pótolni a Brexittel elvesző kereskedelmi lehetőségeket. Ezen a téren a kilátásai valójában egész jók. Az Amerikai Egyesült Államok és az Egyesült Királyság közt már jelenleg is tárgyalások zajlanak egy szabadkereskedelmi egyezménynek még ez év vége előtt való tető alá hozásáról. A brit gazdaság számára kétségkívül jelentős siker volna a hatalmas amerikai piac megnyitása, ugyanakkor az európai kontinensről érkező élelmiszerimportot Amerikából érkező válthatja fel. Az EU közös vámhatárának jelentős szerepe, hogy a kisebb, családi gazdaságokra épülő, szigorúbb előírások közt működő európai mezőgazdaságot védje az európai családi gazdaságoknál jóval nagyobb farmokon, nagyobb mennyiségben, olcsóbban, de lazább élelmiszer-biztonsági ellenőrzés mellett termelő amerikai mezőgazdaság konkurenciájától. Nagy-Britannia most ebből a konstrukcióból lép ki, így egy szabadkereskedelmi egyezmény olyan mértékben nyithatja meg piacait az olcsó amerikai élelmiszer előtt, mint egyetlen más európai országét sem.

Mivel Nagy-Britannia már csak éghajlati és földrajzi okok miatt sem tartozott soha az EU főbb élelmiszertermelő országai közé, így számára saját mezőgazdaságát tekintve ez sokkal kisebb veszteségeket jelent, mint jelentene az Unió kedvezőbb adottságú országai (Franciaország, Lengyelország, vagy akár Magyarország) számára. Paradox módon így

mint az európai átlag, noha a lazább ellenőrzés miatt ez egyúttal kétesebb minőséget is jelenthet. 

Az USA-val való szabadkereskedelmi egyezmény mellett egy párhuzamos, ugyanakkor egyelőre kevésbé kiforrott lehetséges tájékozódási irányt a Brit Nemzetközösség, pontosabban az egykori „fehér” domíniumok kapcsolatrendszerének újraélesztése jelentheti. A „CANZUK” kezdeményezés Kanada, Ausztrália, Új-Zéland és Nagy-Britannia között létrehozandó gazdasági közösséget, céloz, az áru, a tőke és a munkaerő szabad áramlásával, de első lépésben mérsékeltebb célként legalábbis a négy ország közti szabad munkavállalás elérését. (Érdekesség, hogy a mai napig mind a négy országnak II. Erzsébet az államfője.) Az elképzelés első ránézésre anakronisztikusnak tűnhet, amennyiben a brit birodalom egyfajta feltámasztását jelentené, illetve tekintetbe véve, hogy ma már Ausztrália és Új-Zéland egymás közti kapcsolatait leszámítva az összes érintett országot szorosabb szálak fűzik az USA-hoz, mint egymáshoz. Azonban ha jobban belegondolunk, az elképzelés mellett számos praktikus tényező szól. Éppen a 21. század utazási és szállítási körülményei azok, amelyek sokkal könnyebbé teszik az öt, kulturálisan egymáshoz vitathatatlanul közel álló ország állampolgárainak és áruinak egymás közti mozgását, mint volt az a 19. vagy a 20. században.

Hogy mind a négy ország szoros szövetségese az USA-nak, az meg is könnyítheti egymással való együttműködésüket, ugyanakkor az USA nyomasztó fölényét is enyhítheti, ha a négy kisebb angolszász ország összehangolja egymással működését. Bár az USA és Nagy-Britannia közt zajló szabadkereskedelmi tárgyalásokkal ellentétben a CANZUK egyelőre csak elméletek szintjén létezik, a Brexittel mind a négy ország érdekeltté válik ebben, és kevés okuk marad nem meglépni egy ilyen lépést. Idáig Nagy-Britannia EU tagsága volt a legfőbb kizáró ok az elképzelés megvalósításával szemben, hiszen az EU-s szerződések nem engedték volna az Egyesült Királyságnak, hogy EU-n kívüli országok számára ilyen privilégiumokat adjon.

sőt, innentől Nagy-Britannia is érdekeltté válik abban, hogy állampolgárai kieső szabad európai munkavállalásának lehetőségét ilyen módon pótolja. Egy 2018-as közvéleménykutatás szerint Új-Zéland lakosságának 82%-a, Kanada lakosságának 76%-a, Ausztrália lakosságának 73%-a, és Nagy-Britannia lakosságának 68%-a támogatná a szabad munkavállalást a négy ország közt. 

Egy brit-amerikai szabadkereskedelmi egyezmény, és egy CANZUK gazdasági közösség egyaránt az angolszász világ országait egymáshoz fűző szálakat erősítené meg minden eddiginél jobban. Az angolszász országok együttműködése már így is rendkívül szoros volt: Amellett, hogy Nagy-Britannia az USA legelkötelezettebb európai NATO szövetségese, Ausztriát és Új-Zélandot is a NATO-hoz hasonló katonai szövetség, az ANZUS fűzi az Egyesült Államokhoz. Ugyanakkor 2005-ben vált nyilvánossá, hogy az öt angolszász országot, az USA-t, Nagy-Britanniát, Kanadát, Ausztráliát és Új-Zélandot 1941 óta egy szoros, titkosszolgálati együttműködés is fűzi egymáshoz, amelyet elképesztő bravúrként 64 évig sikeresen tartottak titokban. Az öt ország titkosszolgálatai közti szövetség azóta is töretlen, még ha már tudott is a világ számára.

Ha a szoros katonai és titkosszolgálati együttműködés mellett az angolszász országok egy brit-amerikai szabadkereskedelmi egyezménnyel és egy CANZUK gazdasági közösséggel egységes gazdasági blokká is válnak, akkor

Az amerikai és a brit flotta együttes erejével, Ausztráliától Észak-Amerikán át Nagy-Britanniáig, és a még meglévő dél-atlanti óceáni és indiai-óceáni brit külbirtokokig terjedő támaszpontrendszerével egy ilyen angolszász blokk továbbra is a világtengerek ura maradhat. Ráadásul úgy, hogy Ausztrália révén jelen van Kelet-Ázsia közvetlen szomszédságában is, míg Nagy-Britannia révén jelen van Európában is, azonban mivel mindkét ország sziget, így szárazföldi határokat védenie sem kell, hanem mindent a flottára és a légierőre bízhat. Ugyanakkor az USA, Kanada és Ausztrália mezőgazdasága együttesen olyan élelmiszer-biztonságot jelenthet egy ilyen tömb számára, amilyet -talán Oroszországot és Dél-Amerikát leszámítva- egyetlen más térség sem élvez.  Ugyanakkor egy ilyen angolszász blokk megerősödése csökkentheti az USA számára egyéb szövetségesei, úgy mint az európai NATO-tagállamok, Japán vagy Izrael jelentőségét, de legalábbis egy privilegizált belső kört hozhat létre az USA szövetségi rendszerén belül. 

És milyen hatással lesz a Brexit magára az Európai Unióra? Az EU magját már Charles de Gaulle és Konrad Adenauer ideje óta a francia-német kettős jelenti. 1973-as csatlakozása óta az ő belső dominanciájuk legfőbb belső ellensúlyát képezte Nagy-Britannia. Ennek kiesése mind az EU világpolitikai szerepére, mind pedig belső működésére komoly hatással lehet. Az EU világpolitikai szerepét tekintve ez azt jelenti, hogy ha a a francia és/vagy a német vezetés részéről olyan, Oroszországhoz közeledő manőverekre kerül sor, mint amilyeneket évtizedek óta rendszeresen láthatunk, akkor sokkal könnyebben befolyásolhatják ilyen irányba az EU közös kül- és biztonságpolitikáját is, hiszen már nem lesz ott az Unióban Nagy-Britannia, hogy ezt USA-barát elkötelezettségével ellensúlyozza. Nagy-Britannia távozásával az EU legjelentősebb atlantista elkötelezettségű tagállamául Lengyelország marad, azonban így már nyilvánvalóan nem lesz képes ilyen mértékű ellensúlyként funkcionálni. Összességében tehát

és közeledik Oroszország felé. Ha ilyen tendenciák párhuzamosan jelentkeznek azzal, hogy a fentebb felvázolt módon megerősödik, és az USA számára prioritássá válik egy angolszász blokk, akkor e két tendencia egyidejűleg a NATO jelentőségének csökkenésével is fenyegethet. 

A Brexit ugyanakkor az EU világhatalmi súlyára is hatással van. A britek kilépésével két atomhatalmának és az ENSZ Biztonsági Tanácsban ülő két állandó tagjának egyikét, valamint legerősebb hadiflottáját veszíti el az Unió. Ha ezt az USA-val való szövetség lazulása is kíséri majd, akkor az USA-val szembeni nagyobb önállóság mellett ugyanakkor az EU mint egész katonai képességeinek nem elhanyagolható mértékű gyengülését is jelenti majd. 

Az EU belső működését tekintve ugyanakkor a francia-német duó hegemóniájának megerősödését hozhatja a dolog, hisz legfőbb ellensúlyuk lép ki a közösségből. Gondolhatnánk, hogy ez az EU kohéziójának megerősödését jelentheti, azonban sok szempontból éppen ellentétes hatással lehet: Nagy-Britannia ellensúlyként játszott szerepe eddig valójában mérséklően hatott a francia-német tandem, és a velük valamilyen okból szemben álló országok közti konfliktusokra, hiszen a francia-német tandem hegemóniájának mérséklésével mérsékelte az ez ellen berzenkedő országok részéről érkező ellenhatást is. Így fennáll a veszélye annak, hogy amennyiben a francia-német tandem nem tanúsít kellő önmérsékletet, és a brit ellensúly kiesését kihasználva az eddigieknél is komolyabb hegemóniát próbál elérni, akkor ez az eddigieknél is élesebb pengeváltásokhoz vezet majd a kettős és a vele különféle kérdésekben vitában álló tagállamok, elsősorban a keleti V4-ek, valamint a déli mediterrán tagállamok, Görögország, Portugália, Olaszország és Spanyolország közt. 

Paradox módon e veszéllyel szemben a legfőbb biztosítékot az adhatja, hogy a francia-német túlsúly jellege magának a francia-német tandemnek a belső dinamikáját is megbonthatja, és ilyen módon képezhet új egyensúlyt az EU-ne belül. A Franciaország és Németország közti egyensúly de Gaulle és Adenauer ideje óta jelentősen elbillent Németország javára. Ezt a francia gazdaságnak a 2008-as válság óta bekövetkezett gyengülése csak tovább fokozta. Ennek következtében Németország túlsúlya már partnerére, Franciaországra is olyan nyomasztóan kezd nehezedni hogy már maga Párizs is érdekeltté válhat szövetségeseket keresni Berlin ellensúlyozására. Az Emmanuel Macron-féle francia vezetésnek a V4 országok felé történő, a tavalyi év végén elkezdődött, váratlan nyitása egy ilyen jellegű szemléletváltást tükröz, hiszen

Hogy ez az új keletű szereposztás, miszerint a francia-német duó és Nagy-Britannia közti egyensúlyt a britek kiesésével Németország és egy francia-V4 együttműködés közti egyensúly váltja fel, csak átmeneti jelenség, vagy tartós marad-e, a jövő dönti el. Mindenesetre egy ilyen szereposztás növelheti a V4 országok, köztük Magyarország jelentőségét. 

Egységesülő angolszász világhatalmi tömb, az USA-val való szövetségét meglazító EU, gyengülő NATO, az EU belső dinamikájának átrendeződése – a brexit tehát igen jelentős változásokat indíthat el világpolitikai téren. Mivel Skócia és Észak-Írország népessége együttesen is alig tesz ki többet Nagy-Britannia népességének 10%-ánál, ezért a fentieken esetleges függetlenedésük sem változtatna sokat. (Annál is inkább, mert a Kanadában, Ausztráliában és Új-Zélandon élő jelentős skót diaszpórát tekintetbe véve, amennyiben megvalósulna a CANZUK koncepció, az még egy független Skóciát is igen komoly dilemma elé állítana abban a tekintetben, hogy az EU-ba lépjen-e vissza, vagy helyette inkább ötödik tagállamként maga is a CANZUK-hoz csatlakozzon.) Érdekes időknek nézünk tehát elébe.