Szép gondolat Rowlingé, de felelőtlenség a nemi diszfóriával küzdőket normaszegésre biztatni, és ezzel az őket érő diszkriminációt megoldottnak tekinteni.
„A transznemű embereket Lily Madigannel, Jessica Yanivval, Caitlyn Jennerrel, Rachel MacKinnonnal vagy egy erőszaktevő elítélttel azonosítani semmivel sem jobb a »cigánybűnözést«, vagy »migránserőszakot« kiáltó rasszizmusnál, amit pedig progresszív közegben elvileg elutasítunk.
Ennek ellenére a »transzkritikus« feministák nem a szélsőségeket kritizálják és nem is azt a törvénymódosítási javaslatot, miszerint kizárólag az önbevallás legyen a nem elismerésének alapja – ahogy Rowling sem például azzal érvelt, hogy túlzás volt Forstatert kirúgni a véleménye miatt –, hanem magát a transzneműséget és annak jogi elismerését minősítik elvágólagos egyszerűséggel »genderidológiának« vagy »nemiidentitás-ideológiának«. Ezért nevezik magukat »genderkritikus« feministáknak. Szembemenve a pszichológia tudományos alapvetésével, a nemi identitás létezését, így a transz emberek nemi identitással összefüggő jogait egy az egyben tagadják. Az irányzat képviselői szerint azt, amit nemi identitásnak érzünk, kizárólag a nemiszerep-elvárásokhoz és sztereotípiákhoz való viszonyulás (általában azonosulás, normakövetés) alakítja ki a nemi szocializáció (nemi szerepre nevelés) folyamata során. Ezzel a transznemű emberek identitását, énképét alapjaiban támadják, gyakorlatilag létezésük érvényességét tagadják – ez nem ideális kiindulás az egymást tiszteletben tartó, kulturált vitához.
A »transzkritikus« feministák pellengérre állítják azokat a transz embereket, akik a transznemű mivoltukat sztereotip elemekkel igyekeznek igazolni – például, hogy már gyerekkorukban is az ellenkező nem játékaival játszottak, és/vagy szeretik az ellenkező nemmel társított ruhadarabokat hordani. Fel sem merül bennük, hogy a transz emberek azért is magyarázhatják sztereotip elemekkel az identitásukat, mert azt tapasztalhatták, hogy azok a hétköznapokban, nem feminista környezetben nemcsak hogy jól működnek, de egyenesen elvártak. Ettől még nem állítják, hogy – visszautalva Rowlingra – a biológiai nem ne lenne valóságos. Ha így gondolnák, akkor nem igyekeznének egy sor költséges és fájdalmas beavatkozással a testüket a pszichésen megélt nemükhöz igazítani.
Szép gondolat, hogy »Öltözz, ahogy neked tetszik. Használj olyan nevet, amilyet szeretnél!« – de férfi külsővel, borostával szoknyát húzni, sminkelni és Kataként bemutatkozni az LMBTQ közösségnek fenntartott tereken kívül nehezen egyeztethető össze a fizikai biztonsággal. A női külsejű, arcú, de férfias öltözetű, Péterként bemutatkozó emberre szintén leselkedik a megverés, zaklatás, vagy akár (a leszbikus nők ellen is alkalmazott) »korrekciós nemi erőszak« veszélye. Így meglehetős felelőtlenség a nemi diszfóriával küzdőket ilyen lazán normaszegésre biztatni, és ezzel a transznemű embereket érő diszkriminációt megoldottnak tekinteni.”
Egyre távolodik egymástól az Egyesült Államok és az Európai Unió. Előbbi ráadásul egy merőben új kontinens képzel el, ahol egyes országokkal működne csak szorosabban együtt.
1969-ben megkérdezték egy Vietnámban szolgáló amerikai katonától, hogy mit üzen az ötven évvel később élő amerikaiaknak.
Hogy kik? Hát a Z-generáció. Azok, akik eltörölnék a múltunkat, a hagyományainkat, a történelmünket, az irodalmunkat, eltörölnének mindent.
Az sem derült ki, hogy a visszaküldöttek között mennyi az „anyázás”? Vagy mennyi a pornograf rajzokkal díszített?
A fitneszguru nem ért egyet a Tisza által tervezett SZJA-emeléssel.
Megdöbbentő, amit ez a kártékony, önelégülten nárcisztikus ember művel.
Nem megy el a rivális.
A négyéves Medárd napok alatt belopta magát egy ország szívébe. Hőstettét és helytállását jó ideig nem fogjuk feledni. De egyre több helyen felmerül a kérdés, hogy is írjuk helyesen az életet mentő köszönését. Utánajártunk!
