Sok minden tetszett Budapesten

A Scalában Fischer Ádám volt a karmestere. Mesélt neki a magyarországi élményeiről, arról az időről, amit Magyarországon töltött a hetvenes években, miközben a Szerelem és halál című filmjét forgatta? Úgy tudni, nehezen viselte a hideget.

Budapest szép volt, remek helyszínnek bizonyult, de érezhető volt a megszálló oroszok jelenléte. Ami nekünk mint filmkészítőknek szerencsés helyzetet teremtett, mert az orosz katonákat, semmi dolguk nem lévén, szerepeltetni tudtuk a filmünkben, ami egy vicces háborús film volt. Az orosz katonák lelkesek voltak, mert nagyon unták Magyarország megszállását. És mindent úgy csináltak, ahogy az a nagykönyvben le van írva: csodálatosan meneteltek például. Ideális helyzet volt, katonák játszottak katonákat, amit hitelesen is csináltak.

Ha az Államokban kellett volna 500 katonát foglalkoztatnom, azt nem engedhettem volna meg magamnak, de a Magyarországon állomásozó orosz katonák főleg cigarettát – kartonnyi cigarettát – és hasonló dolgokat kértek, amivel mi boldogan elláttuk őket. Cserébe keményen dolgoztak, ami remek volt. Csak nagyon hideg volt, és nagyon korán sötétedett, így nagyon rövidek voltak a forgatási napok, eléggé elhúzódott a munka, amit nem is nagyon bántam, mert sok minden tetszett Budapesten. A csodás utcák például és az Operaház.

Az a fajta ember, aki a zuhany alatt operaáriákat dúdol?

Nem igazán. Onnantól, hogy belépek a zuhany alá, a legfőbb célom, hogy a lehető legrövidebb idő alatt kiléphessek onnan, és folytathassam az életemet.

Rendezőkollégája, Clint Eastwood odaadó jazzrajongó, akárcsak ön, és ő is játszik hangszeren, csak nem klarinéton, hanem zongorán. Hallotta Eastwoodot játszani? Vagy ő önt?

Sosem hallottam játszani, sosem találkoztam vele. De csakis a legjobbakat hallom róla. Azt mondják, nagyszerű fickó, azt pedig mondani sem kell, milyen jó rendező. Nem kizárt, hogy megtörtént már, hogy ugyanabban a városban tartózkodtunk ugyanabban az időben. Örömmel találkoznék vele.

Eastwood republikánus, ön, gondolom, demokrata.

Igen, demokrata vagyok.

Lehetséges barátság egy republikánus és egy demokrata között?

Ez a szép dolog a demokráciában, hogy akár családon belül is előfordulhat ilyesmi, talán még férj és feleség között is. Nem kell, hogy a politikai meggyőződés személyes ellentétbe vagy gyűlöletbe csapjon át. Persze ezt csak elméletileg mondom, mert a legtöbb esetben, ha az egyik ember republikánus, a másik meg demokrata érzelmű, akkor jó eséllyel nem jönnek ki egymással, noha egyik is, másik is rendes ember minden tekintetben.

Ha a politika nem szólna bele, akár élvezhetnék is egymás társaságát, de a politikai nézetkülönbséget már nem tudják kezelni. De vannak olyanok is, nem is kevesen, akiknek megy ez. Tudja, én Hillary Clintonra szavaztam, de számos olyan embert ismerek, számos olyan emberrel le tudok ülni vacsorázni, akikről tudom, hogy Donald Trumpra szavaztak. Ezt én egyáltalán nem veszem zokon. Kedvelnek engem, barátságosak velem, noha nem értenek egyet velem, és én sem értek egyet velük politikailag.