Nyílt levél Niedermüller Péternek

„Niedermüller! Nem kezdem azzal, hogy mi lenne, ha például… mert tudom a választ. Nemzetközi tiltakozás, és maguk rohangálnának Brüsszeltől-New Yorkig panaszkodni és rettegni. Mert maguk ilyenek, Niedermüller! Ilyenek voltak 1919-ben is, amikor a fehér, magyar, keresztény, heteroszexuális képződményeket, azaz a magyar társadalmat igyekeztek páncélvonaton körbejárva az országot megsemmisíteni. Majd pedig negyven évig a fehérterror igazságtalanságáról írtak a maguk tankönyvei.

Niedermüller! Maguk elvetik a sulykot ismét, de egyetlen szerencséjük ebben a mai világban az, hogy a fehér, keresztény, heteroszexuális képződményeknek, azaz, nekünk, keresztény magyaroknak immár több eszünk van, mint a maguk 1919-nél leragadt söpredékének. Mi tanultunk a történelemből, maguk évezredek alatt nem tanultak semmit! Mi nem fogunk most odamenni a VII. kerületi önkormányzat elé, és nem fogjuk magát pofán vágni, felakasztani, leköpni, bár Szent László vagy Werbőczi István szerint mindhárom opciót régen megérdemelné. Maga miatt még a maga szellemi közösségét sem fogjuk vegzálni, és nem hangoztatjuk, hogy mennyire gyűlöljük magát és a magával egyként gondolkodókat. Mert mi nem gyűlölködünk, Niedermüller! Mi nem!  

Tudja, mit csinálunk? Mindössze szánalommal nézzük magukat, mert egy olyan szellemiség utolsó rugdalását látjuk magából is trágyaléként kifolyni a kamerák előtt, amelynek követői száz esztendeig minden aljasságot megtettek, amit egy embernek nevezett lény megtehet a másik ember ellen. Maguk olyan eszmét szolgálnak, amely kiirtja a világot – magukkal együtt. Maguk a gyűlöletet szítják, ahelyett, hogy a békét és a közös munkát választanák annak az országnak a felemelkedése érdekében, amelyben élnek. Maguk ezt az országot akarják megszerezni maguknak, s nem hálásak azért, mert eleiket befogadtuk, rejtegettük, védtük. Igaz, a »keresztény, heteroszexuális, fehér képződmény« nem is azért tette, amit tett a maguk érdekében, hogy maguk hálálkodjanak. Ugyanis nekünk Krisztus adott példát arra, amit magukért tettünk, s abban is Krisztus mutat példát, hogy mire számíthatunk jótetteink fejében maguktól. Semmi jóra: Korbácsra, keresztre… rágalmakra, és hamis ítéletekre.  

Csakhogy ez a krisztusi figyelmeztetés nekünk kedvez. Így a »keresztény, hetero, fehér képződmény« nem rejt magában magukra nézve semmi rosszat. Nem rejthet(!) gyűlöletet, üldöztetést (hiszen a maguk legutóbbi üldöztetése is egy szocialista rendszer sátáni cselekedete volt, s a mai Nyugat-európai üldöztetésük is szocialista és liberális eszmerendszer keserű gyümölcse), s nem rejt szeretetlenséget. Sajnálatot, szánalmat, és a gyűlölködéssel saját magukra hozott pusztulás vízióját…ami miatt ma is azon gondolkodunk, miként lehetne magukat megmenteni attól, ami magukra vár. Nem általunk – a fehér, hetró, keresztények által – hanem a Teremtő által. Mert maguk nem a mi Atyánk gyermekei, hanem a kezdetektől a hazugság atyjának gyermekei, akik megátalkodottan igyekeznek még Istent is számon kérni. Pedig – Niedermüller – magának tudnia kellene, hogy amikor a szeretet és a teremtés tökéletessége ellen lépnek fel, amikor Istent káromolják és a keresztények ellen fröcsögnek, akkor újra és újra önmagukra hozzák Isten haragját és megtorlását. Néhány ezer évük volt arra, hogy ezt megtanulják, de maguk olyanok, mint a kiselefánt… nehezen tanul és könnyen felejt…”