Miben is van 200 évvel lemaradva az Egyház?

„A Martini-javaslat kétségkívül gondolkodásra kell, hogy késztessen minket. Én is sokat gondolkodtam rajta, és inkább kérdéseim maradtak, mintsem válaszaim születtek. Mivel is volt az Egyház kétszáz évvel lemaradva? Attól a nyugati kultúrától, amely elszakadt az emberi állapot mély igazságaitól? A kultúrától, ami az autonóm, császári Ént ünnepli? Egy kultúrától, amely leválasztja a szeretettől és felelősségtől a szexualitást? Egy kultúrától, amely az azonnali kielégülés és a nemzedékek közti felelőtlenség politikáját tenyészti? Mi a fenéért kellene az Egyháznak épp ehhez a kultúrához felzárkóznia?

Nevezzenek tökfejnek, de attól tartok, még mindig ugyanígy gondolom, és úgy látom, hogy a katolicizmus kortárs problémái épp abból fakadnak, hogy a történelem kerekének nyomvonalába ragadt. Sőt, Martini bíboros hét évvel ezelőtti halála óta bizonyos empirikus tényeket már nem lehet figyelmen kívül hagyni: mégpedig azokat a tényeket, amelyek szerint azok a helyi egyházak, amelyek a leginkább megpróbáltak felzárkózni »a történelemhez« és »lépést tartani az idővel«, épp összeomlanak. 

Ennek legfőbb példája a német katolicizmus. A heti miselátogatók százalékos aránya ma már egyszámjegyű a német városokban, és nem sokkal jobb a helyzet Ausztriában valamint Svájc németajkú régióiban sem. Vezetett-e bármiféle felülvizsgálathoz a szentségi közösség ezen összeomlása a kulturális felzárkózás stratégiájával kapcsolatban? Épp ellenkezőleg. A német püspökök többsége karikatúraszerű, porosz keményfejűséggel támogat egy nemzeti »szinódust«, ami tövig akarja nyomni az »időkhöz« való felzárkózás pedálját, még akkor is – főleg akkor –, ha az a kinyilatkoztatás és az ész igazságaival való zsonglőrködést jelent. 

Van bárhol legalább egy példája annak a helyi egyháznak, amiben a 21. századi szekularizmushoz és az új szentháromság (Én, Én, Én) imádatához való felzárkózás hatalmas erőfeszítései evangéliumi reneszánszhoz vezettek – a Krisztushoz való megtérés hatalmas hullámaihoz? Van bármiféle olyan körülmény, amelynek közepette a katolicizmusnak az »idők« kritikátlan elfogadása a nemesség és tisztesség megújulásához vezetett a kultúrában? Vagy kevésbé polarizált politikához? Ha van ilyen, akkor azt igencsak elrejtették előlünk.”

George Weigel a washingtoni Ethics and Public Policy Center munkatársa, a James Madison Foundation alapító elnöke és a First Things ökumenikus,vallásos közéleti folyóirat állandó publicistája, egyben II. János Pál fő amerikai életrajzírója. Vele készült interjúnkat itt olvashatja.