„Nincs jobb és baloldali művészet, halljuk mostanában a »kultúrbéke« változatlanságban érdekelt követeitől. És annyira szeretnénk hinni benne, hogy mondogatjuk néha mi magunk is, bár kajánul hozzátesszük: persze, hogy nincs, csak liberális. De ne poénkodjuk el, mert nagyon komoly kérdést feszegetünk. Évtizedek óta azt érzi ugyanis a magyar társadalom fele, hogy valami, vagy valaki szembe fordította vele saját kultúráját. Elvileg ugye csak érték létezik, meg talmi, másképpen fogalmazva, igaz művészet, vagy giccs. De mit kezdjünk azzal a helyzettel, amikor sem a színházban, filmben, képzőművészetben, zenében és irodalomban, sem a szórakoztatás különféle formáiban nem találjuk az általunk értéknek tartott megnyilvánulásokat, vagy ha igen, akkor csak megalázó, lealacsonyító, röhejessé tett kontextusban.
Fölmerül ilyenkor, hogy valóban máshol húzódik az a törésvonal, amely mentén ketté szakadt Magyarország. (Minimum, ahogy Esterházy Péter mondaná, ha élne.) Hogy hol, azon érdemes egy kicsit rágódni, míg elül a balliberális ellenzék szerint bedarált színházak és az állami támogatás híján éhen pusztuló művészek halálhörgésének zaja.
Egy karácsonyi könyvélményemet hívom segítségül, az abból önkényesen kiragadott részletek segítségével próbálom megvilágítani azt az általános jelenséget, ami euforikus gyönyört okoz az egyik oldalon, míg teljes apátiát, vagy rángó ideggörcsöt a másikon.”