Természetesen elgondolkodtató, hogy miért éppen a MACS az IWF első számú partnere, de ez a tény önmagában semmit sem bizonyít. S persze erősíti a sztorit, hogy ez is magyar, az is magyar, s hát Magyarország sem közkedvelt szereplője a globális politikai erőtérnek. Mégse vigyük el ebbe az irányba az ügyet, amely az ARD sugallata, sőt vádja szerint arról szól, hogy egy befolyásos sportvezető milyen despotikus eszközökkel irányít egy nemzetközi szövetséget, s a hatalma fenntartása érdekében még a doppingellenőrzés manipulálásától sem riad vissza.
Ki is valójában Aján Tamás? Ezt bizony sokan szeretnék tudni. Egy még csak középfokú sportmúlttal sem rendelkező sportvezető, akit a hatvanas években »megmagyarázhatatlanul« egyszer csak kiemeltek a honi közegből, egészen a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkári székéig repítettek, s aki fényes nemzetközi karriert is befutott, hiszen tagja volt a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak, sőt a roppant befolyásos Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) irányítótestületében máig ott ül.”