Ezek a jóemberek végre láttak egy fehér, heteroszexuális férfit, és egyből beindultak

„Szóval, különösen megérintve nem vagyok, mármint átvitt értelemben, mert szó szerint igen. Ezek a jóemberek végre láttak egy fehér, heteroszexuális férfit, és egyből beindultak. Megértem. Illetve nem. Nem értem, hogy elvben alsó tagozaton átesett lények, még ha egy hipokritatüntetésen is, de ha azt látják a színpad fölé kivetítve, hogy állítsuk meg a gyűlöletet, akkor miért nem érzik disszonánsnak, hogy gyűlölettől eltorzult arccal ordibálnak, megpróbálják megütni a munkáját végző újságírót, közterületi jelenlétét önmagában provokációnak tartják és nevezik, leveszik a szemüvegét, ha egy másik tudósítóval beszél, oda mennek leköpni, a tolerancia és a keresztényi szeretet jegyében alighogy kiér, már egyből liberálfasisztázzák, kommunistázzák, zsidózzák ésatöbbi.

Persze változatlanul nem értem azt sem, hogy mit is akart mondani Niedermüller Péter, amikor a »rémisztő képződmény« jelzős szerkezetet egy mondaton belül említette a fehér, keresztény, heteroszexuális férfiakkal. Számomra ugyan nyilvánvaló, hogy fehér, keresztény, heteroszexuális férfiként nem a fehér, keresztény, heteroszexuális férfiakat kívánta ócsárolni, de hogy pontosan mit is akart a kicsoda, azt nem tudom. Nem is dolgom megfejteni. Volt rá neki és pártjának egy hete. Ám sem ő, sem pártja nem mondott semmi érdemit, nem magyarázták meg, nem igazították ki, horribile dictu nem kértek elnézést. Úgy tűnik, a végleg kettészakított és a valóságtól teljesen elrugaszkodott magyar közéletben a sokszorosan megbántott saját tábor elárulása, ha csak egy centit is engednek, ha nem egyből arra a játszanak rá, hogy »pont ti dumáltok, akik…«. Mondhatnám, akkor viseljék a következményeit. Annyiszor uszították rá fogdmegsajtójukat és félanalfabéta kommentgárdájukat a nem állami fizetésekből, hanem saját szavaikból és gondolataikból élő független szereplőkre, hogy tulajdonképpen elégtételt is érezhetnék, amiért most az ő emberük félreérthető szavaiból csinál a másik oldal hisztit, de nem érzek, és nem csak azért, mert nem ők viselik a következményeket, hanem mert az egész rémes és reménytelen.

Így azt se nagyon értem, hogy a közvetlenül nem érintetteknek miért kell egyből befeküdnie az egyik vagy másik narratívába. Amikor Karácsony Gergelyt kérdezték Niedermüller szavairól, akkor miért nem azt mondta – ami egyébként mutatott alapállásából következne –, hogy várom, hogy a polgármester úr tisztázza mit is akart mondani. Ehelyet miért veti oda azt a cinikus félmondatot, hogy tüntethetnek a naplemente ellen, az is zavaró. És ő is miért egyből arra játszik rá, hogy belesüllyedjen az egyik sérelmi közösség világába, és a »bezzeg ti« alapon kezdjen – úgymond – érvelni.

Azt se nagyon értem, hogy mi a halálnak ezt követően ellentüntetést szervezni. De ha már szerveznek, akkor azt miért nem lehet azt némán, miért kell megpróbálni széthangoskodni a másik demonstrációt, főleg, hogy tudható, amazoknak éppen idegállapota van. Ezt az idegállapotot a magam részéről én jól viselem, többek közt ez a dolgom, hogy viseljem, és próbáljam megérteni. Nem veszem föl a transzba eső bácsikat és néniket, akik úgy gondolják, hogy Bayer Zsolt megtapsolásával óvják meg a kereszténységet, sem a kultúravédő családapákat, akikből folyik a kurvaanyád. Az sem hat meg, amikor a hatalom seggéből kilógó rendőrségi vamzer játssza a radikálist. Ez a munkám, hogy ezt közelről lássam. (Itt szeretném üdvözölni honunk egyik legidegesítőbb hárfahangú egyrésztmásrésztkéjét, Szalóki Ágnest, akinek sikerült a »minek ment oda« álláspontra helyezkednie.) Az elmúlt években többször nyomtak neki rendőrsorfalnak, futottam tömeggel, nyeltem füstbomba füstjét, könnygázt, mikor mit. Azonban, amikor gyűlölet és a kirekesztés ellen tüntető közepes méretű tömeg átvág a kétszer kétsávos úton, át a két villamos sínen, és a rendőröket félretolva és a falnak nyomva nekiesik azon magyar ellentüntetőknek, akiknek az aktuális tevékenységével nem értek egyet, akiknek a fölfogásával vélhetően nem rokonszenvezem, akikhez a leginkább közelálló magyar párt nagyon nem a kedvencem, szóval amikor mindez megtörténik, és közben a pesti koraestében zúg a »hazaárulók, hazaárulók«, akkor elkezdtem nem komfortosan érezni magam.”