Filozófusként, íróként és esztétaként, anglikán kántorként és zeneszerzőként, példás férjként, családapakánt és barátként emlékezünk Roger Scrutonra. Talán a legmeghökkentőbb módon, több mint negyven könyv szerzőjeként olyan egymástól gyökeresen különböző területekben való elmélyülésről tett tanúságot,
mint Spinoza és a Metallica, esztétika és környezetvédelem, vagy éppen a borok világa és a politikai filozófia.
Óriási terhet ró szellemi örököseire, akiknek az a feladat jutott, hogy ezt a fantasztikus civilizációt, benne egyedi nyelveinket, kultúráinkat, vidékeinket, biodiverzitásunkat és nemzeteinket átmentsék a jövőbe.
De készen áll-e a Sir Roger által képviselt, szívünknek oly kedves konzervativizmus, ez a „fura jelenség” – ahogy Orbán Viktor fogalmazott néhány hete a Sir Roger számára átadott Magyar Érdemrend kitüntetés méltatójában – e nemes feladatra? Ervin Schrödingert parafrazeálva: nem kellene újat gondolnunk mindarról amit Sir Roger „láttatott” velünk?
A konzervativizmus eszmerendszere, annak ellenére, hogy bőséges teret ad mind az absztrakciókon, mind az anyagi konkrétumon túli valóság felfogására, nem olyan, mint a többdimenziós valóság kétdimenziós lekepézése? Nincsenek tán a metafizikai alapjai, karteziánus/kantiánus, valamint a tomista/neo-tomista filozófiai antropológiái megkérdőjelezve – nem is új filozófiai eszmék, hanem például, a globális pénzügyi rendszer, a géntechnológia és a mesterséges intelligencia által? Nem kellene netán kidobnunk Kantot és az analitikus filozófiát, visszatérve a hegeli történelembe,