Döntően ez is a 20. század „érdeme”, annak is inkább második feléé. Minden legyen apolitikus, mert az szép és happy, de ez csak annyit jelent, hogy a politikai direktívát látszólag apolitikus elemek tolmácsolják, mert úgy sokkal nagyobb a lefedettség és sokkal jobb lehet a propaganda hatása. Legyen továbbá minden csak látszatcselekedet. Ők pontosan tudják, kik közülük a szexuális ragadozók, a bántalmazók, de ezeket csöndben, egyetértésben, mi több, ünnepelve tűrik meg.
Ne feledjük, nem azért fordultak Harvey Weinstein ellen addigi elvbarátai, mert megtudták, miket tett, hanem mert a nagy nyilvánosság is megtudta. Hát Jeffrey Epstein? Tudják, aki „öngyilkos” lett. A tucatnyi magyar színésznő a minap pedig nem azért nótázott, hogy a Marton- és Gothár-félék ne érezzék úgy, bármit megtehetnek a nekik kiszolgáltatott emberekkel, hanem a „színházak védelme” miatt.
Soha ne felejtsük el, hogy ezek az emberek pontosan tudták és tudják, mik történnek köreikben, arról mégis hallgatnak.
A nagy képmutatás csak a kamerának szól és önnek, kedves választópolgár.
És ezért van az, hogy ahol igen komoly mértékben fellépnek az ún. sztárok és hangjukat hallatják a progresszió nevében, nos, az a politikai kampány halálraítélt. Így volt ez a Brexit idején, az USA-ban 2016-ban, és így lesz ez itthon is, ahol a kétezres éveket nézve relatíve új dolog, hogy az ún. művészet megint fennhangon bolsiskodik.
Halálra ítélt igyekezet ez, mert a normális emberek, a gyereküket iskolába vivő, mindennap dolgozó, adót fizető, csak nyugalomban élni akaró polgárok meglátják, amint szexistázzák, rasszistázzák őket diabolikus elemek, és azt mondják, na ezt nem. Sok mindent lehet, de ezt nem, és elhúztok ti a molnár malmára.
Úgyhogy hajrá, kedves híres emberek, a normalitásban hívők közös érdeke, hogy tönkretegyetek még egy sor kampányt a világon!