Ő maga egész életében folyton mozgásban volt, elfogadott minden olyan meghívást, amely értelmes emberi találkozásokat és közösségteremtő alkalmakat ígért. Mert a legfontosabb, hogy szót értsünk embertársainkkal, az élet teljessége – beleértve a szépséget, morált, szokásokat, természetet – fontosabb, mint bármilyen olyan eszme vagy politikai szerveződés, amely rombol vagy az ész kritikai fensőbbsége nevében jogosnak tartja a politikai radikalizmust, szembeállítva azt a szokással, a hagyományokkal, a nemzeti közösséggel.
Antikommunizmusa is ebben az elvben és értékben gyökerezett: a kommunista rendszer esztelen radikalizmusa szétvert mindent, ami az emberi élet értelmét adhatja – családot, hazát, hitet és közösségeket. Személyes barátja volt a cseh Václav Havelnek, ahogy az 1980-as években sok kelet-európai ellenzéki gondolkodóval tartott kapcsolatot, tanított, beszélgetett, akinek tudott, személyesen is segített. Halála alkalmával többen felhívták a figyelmet arra, hogy Roger Scruton életre szóló elhivatását nagyon hasonló okok alakították ki, mint a konzervatív gondolkodás atyjának, a XVIII. század végén élt Edmund Burkének.”