Nincs többé visszaút a régi baloldal valamiféle aranykorába.
„Jeremy Corbyn projektjének látványos veresége a brit választásokon nem véletlenül hatott sokak számára kijózanítóan: ez az összeomlás minden korábbinál egyértelműbben mutatta meg, hogy nincs többé visszaút a régi baloldal valamiféle aranykorába. Corbyn a baloldal válságának megoldását ígérte, pedig maga is a válság terméke volt. De talán ez tette őt annyira vonzóvá.
A nemzetközi szociáldemokrácia utolsó nagy vívmányát Tony Blair és az ő »harmadik útja« jelentette, a New Labour politikája, amely elméletileg a reflexív modernitás igencsak inspiratív és gyökeres fordulatot ígérő elméletére támaszkodott.
Corbyn ennek a politikának volt ellenpólusa, amennyiben Blair pozícióját kezdettől az amerikai imperializmusnak történő behódolásnak és a thatcheri neokonzervativizmus újracsomagolásának tartotta. Azt hirdette, hogy a baloldalnak vissza kell térnie a régi értékekhez, különösen ahhoz a fajta politikai marxizmushoz, amely az osztálypolitika keretrendszerébe ágyazza bele a progresszív követelések igen széles skáláját.
A »baloldali visszaút« ideje hamarosan el is jött: a 2008-as válság az »új Munkáspárt« projektjének kifulladásához vezetett, a kialakult tehetetlenségben és hatalmi vákuumban pedig egyszerűen nem maradt más opció, mint a valamiféle visszakanyarodás a »régi Munkáspárthoz«.
A feladat véleményem szerint a jelen pillanatban az, hogy megértsük, miért volt ez a visszatérési kísérlet kezdettől fogva reménytelen próbálkozás – és miért jutott hasonló sorsra minden ilyen irányú kezdeményezés az elmúlt évtizedekben – legalábbis az úgynevezett fejlett országokban vagy nyugati demokráciákban.
A válaszhoz paradox módon éppen Marxhoz érdemes fordulni, mégpedig A német ideológia című munkájához, amelyben a »kritikai ideológia« mibenlétét és reménytelenségét elemzi. Marx azt állítja, hogy az ideológia akkor születik meg, ha a gondolatok és elméletek kiszakadnak abból a közegből és kontextusból, amelyben megfogalmazták őket, és önálló életre kelve egész más helyen és időben, egészen más viszonyok között próbálják használni őket. Ez azonban teljesen esélytelen próbálkozás, hiszen a gyökeresen más helyzet gyökeresen más mozgalmakat és elméleteket szül, ennyiben semmilyen ideológiát nem lehet felülről és kívülről rákényszeríteni a valóságra.
A diagnózis ennek fényében talán egyértelmű: akik ma a baloldali visszatérés elméleti és politikai projektjében látják a megoldást korunk kihívásaira, azok csak nagyobb bajt okoznak, mintha nem tettek volna semmit.”
A Lengyelországban bevált forgatókönyv mentén ültetnének miniszterelnököt a magyarok nyakába. Ráadásul a kiszemelt politikust az elemzők szerint finoman szólva is „sakkban tudják tartani”.
Még a végén árnyalódna a „mindenki azt mérte, hogy” közhangulat.
Magyar Péterék még mindig tagadják, pedig egyre nyilvánvalóbbnak tűnik, hogy brutális megszorítócsomaggal készülnek a választásra. Az európai Unió elitjének megfelelő adóemelés minden magyar ember életét megnehezítené. Az önét is, bárkire tervez szavazni jövőre.
Nagy Ervin az „unalmas” Bajnai-korszakot siratja, azt az időszakot, amikor családok százezrei szenvedtek megszorításoktól. Jövőre Magyar Péterrel ugyanez térne vissza.
1969-ben megkérdezték egy Vietnámban szolgáló amerikai katonától, hogy mit üzen az ötven évvel később élő amerikaiaknak.
Hogy kik? Hát a Z-generáció. Azok, akik eltörölnék a múltunkat, a hagyományainkat, a történelmünket, az irodalmunkat, eltörölnének mindent.
Kiszivárgott felvételen nosztalgiázik Nagy Ervin 2009 „nyugalmáról”. A Tisza-adócsomagja pontosan azt a brutális megszorítási korszakot hozná vissza.
Egységben az erő! – üzente a világbajnok magyar MMA harcos.
Természetesen még mindig Orbán Viktortól tartanak.
