Migrációs képeskönyv

„Ez a történet kicsit poros, de tanulságos. Két afgán fiatalember az edzőteremből jövet összekülönbözött. A vita tárgya egy nő volt, aki előbb a fiatalabbal kokettált, aztán meg az idősebbre vetette ki a hálóját, azaz mindkettővel folytatott viszonyt. A fiatalabb afgán tizenöt éves volt, az idősebb épp hogy átlépte a nagykorúság küszöbét. Azon veszekedtek, hogy melyiküké legyen a nő, kit illet az elsőbbség. Annyira belemerültek a férfiúi hiú­ság mocsarába, hogy a kérdésre már csak a kultúrájuk adta módon tudtak megoldást találni. Az ember az edzőterembe mégsem visz magával kést, ezért az idősebbik egy útjukba eső büfé pultjáról elemelt egyet, és gyors egymásutánban négyszer hasba szúrta honfitársát. Végig velük volt egy barátjuk, egy tizenkilenc éves obsitos katona Iránból. Nem avatkozott közbe, mert a nő ügyében ő nem volt érdekelt.

A vizsgálat során a tettesről kiderült, hogy hamis papírjai vannak, bár ő maga nem tudott erről. Hogy tudhatna, amikor nem járt iskolába, nem tud olvasni, nem érti, mi áll azon a papíron. Amikor Ausztriába érkezett, becsülettel bemondta a nevét, de hogy a papírra mit írtak, azt ő nem tudta kontrollálni.

Az analfabetizmus jó hivatkozási alap az ártatlanság hangsúlyozására. A minap ugyanerre hivatkozott az Iszlám Állam egykori emírje, Hassan Fahrud is a magyar bíróság előtt, amikor a mobiltelefonján található videókról faggatták. Büszke iszlám harcos szokás szerint ugyanis filmre vette az általa vezényelt kivégzéseket. Valakik odacsempészték a telefonomra! Hogyan tehettem volna én, amikor nem értek ezekhez a masinákhoz, hiszen írástudatlan vagyok! – siránkozott a bíróságon, kezét tördelve.”