Levelek

„Hadd válasszak ki egyetlen rendezőt a színháztörténelemből. Nem is magyart akarok. Robert Wilson. Butaság ilyet leírni bárkiről is, hogy a legnagyobb élő színházrendező, de hogy az egyik legnagyobb, azzal senki sem vitatkozik. Ha esetleg elmegy Amerikába szavazni, akkor – nyilatkozataiból nem nehéz kitalálni – a Demokratákra szavaz, kvázi a baloldalra.

Tehát példánk egy jobboldalinak, konzervatívnak nyilvánvalóan nem nevezhető, nagy művész. Több előadását láttam az elmúlt húsz évben. Gyönyörűek. A Quartett például. A Veszedelmes viszonyokból írta Heiner Müller, a főszereplő Isabelle Huppert volt. Katartikus előadás. Kritikus? Mivel szemben? Ellenzéki? Itt már a kérdésfeltevés is ostobaság. Nem. Egyszerű katartikus. Vagy a La Fontaine meséiből készített előadása. Kevés szebbet láttam. Kritikus? Ellenzéki? Ne vicceljünk. Katartikus, igen. Pusztán csak annyi. Ellenzéki volt a kétszereplős csodája Willem Dafoe-val és a nagy orosz táncossal, Barisnyikovval egy elmegyógyintézetbe zárt orosz költőről? Csak szívszorító. Katartikus. Esetleg Az árnyék nélküli asszony, Richard Strauss operája, amit elmondhatatlanul gyönyörűen megrendezett, ellenzéki vagy kritikus előadás? Talán a Pillangókisasszony? Esetleg a Pelléas és Mélisande?

Robert Wilson egyik előadása tavasszal jön Pestre, a balliberális oldal által annyira megvetett Nemzeti Színházba, Vidnyánszky Attila hívta ide. Rengeteg balliberális színházvezető fog kérni olcsó szakmai jegyet, eljönnek majd csodálni Robert Wilson nem ellenzéki és nem kritikus színházát, de utána majd azért el fogják mondani, hogy csak az ellenzéki és a kritikus színház jó.”