„Az ipar és a szolgáltatószektor szennyezőbb része összeomlana, és a maradék működtetését már meg lehetne oldani megújulóval. A munkanélkülivé váló tömegek pedig a mezőgazdaságban találhatnának munkát, melyet ökogazdálkodásra kellene átállítani. Egy ilyen program persze manapság még aligha számíthatna jelentős társadalmi támogatottságra, a politikusok már csak ezért sem vállalják fel.
Egy mélyebb gazdasági válság esetén azonban, amely előbb-utúbb bekövetkezik, sokaknak épp egy ilyen fordulat adhatna munkát és reményt – hisz amúgy is munkanélkülivé válnak. De válság esetén is csak akkor lehetne esélye egy ilyen forgatókönyvnek, ha már létezne szervezett politikai-gazdasági közösség, amely ezt a programot preferálja, és ha a közbeszédben megjelenhetne ennek az alternatívának a lehetősége már most is.
A »Green Deal« körüli nagy felhajtás (és más álmegoldások reklámozása) legfontosabb szerepe azonban épp az, hogy mindez ne történhessen meg. Az EU-s elit és a keleti populisták vitája tehát most is csak egy bábszínház része. A két fél közt valójában munkamegosztás működik: míg a keletiek a veszélyérzet csökkentésében, addig a nyugatiak a képmutató álmegoldások reklámozásában járnak az élen.”